Gallup: az elmúlt 20 évben csökkent a fiatalok körében az alkoholfogyasztók aránya
A Gallup elemzőcég kutatása szerint a 20 évvel ezelőttieknél alacsonyabb most azoknak a 18-34 éveseknek az aránya az Egyesült Államokban, akik saját bevallásuk szerint alkoholt egyáltalán isznak, vagy az elmúlt héten ittak, vagy néha többet isznak a kelleténél.
Ugyanakkor az alkoholfogyasztás mindhárom mérőszám esetében emelkedő tendenciát mutat az idősebb amerikaiak körében, míg a középkorú felnőttek esetében viszonylag stabilan tartja magát.
A 35 év alatti felnőttek 62%-a számolt be arról, hogy fogyaszt alkoholt, szemben a két évtizeddel ezelőtti 72%-kal. A fiatalabb felnőttek körében tehát az alkoholfogyasztás visszaszorulóban van, míg az idősebbekről ennek az ellenkezője mondható el, de a kutatás szerint még mindig többen vannak a 35 év alatti (62%), mint az 55 év feletti (59%) alkoholfogyasztók.
A középső, 35-54 éves korosztály az, amelynek körében továbbra is magasabb, 69%-os az alkoholt fogyasztók aránya (szemben e korcsoportban korábban mért 67%-os értékkel).
Ugyanez a tendencia figyelhető meg a rendszeres fogyasztók körében is: az alkoholt fogyasztó fiatalabb felnőttek a korábbinál kisebb valószínűséggel mondják azt, hogy az elmúlt hét napban ittak alkoholtartalmú italt – arányuk az elmúlt két évtizedben 67%-ról 61%-ra csökkent. Az 55 éves és idősebb felnőtteknél ez éppen ellenkezőleg alakult: az arány 63%-ról 69%-ra emelkedett.
A teljes amerikai népességet vizsgálva (alkoholt fogyasztók és nem fogyasztók egyaránt) 10 fiatal felnőttből négy (38%) tűnik ma rendszeres fogyasztónak, amely arány közel megegyezik az idősebb felnőttek körében mérttel (40%), akik közül a középkorúak (48%) nagyobb valószínűséggel fogyasztanak alkoholt.
Kapcsolódó cikkeink
Otthon főz a magyar fiatal – nem trendi a gyorsétterem
A magyar fiatalok többsége ritkán vagy egyáltalán nem jár gyorsétterembe,…
Tovább olvasom >Hamburgerkép 2025 – így esznek hamburgert a magyarok
Magyarország kedvence egyértelműen a marhahúsos hamburger, lehetőleg sok sajttal, baconnel,…
Tovább olvasom >Corvinus-kutatás: Nők vezetik a fenntarthatóbb gazdaságokat
Jobban optimalizálják az erőforrásokat, ökohatékonyabbak a nők által vezetett mezőgazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >