Gabonatermesztők szövetsége: az idei év kedvezett az őszi kalászosoknak
Az idei év kedvezett az őszi kalászos gabonák termesztésének – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Vancsura József a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett 2015-ös kalászos gabona termelésre vonatkozó adatokat kommentálva kiemelte: az elmúlt években, évtizedekben nem volt a mostanihoz hasonlóan magas őszi kalászos gabonatermés az országban. Ez az eredmény főként a kedvező időjárásnak köszönhető – tette hozzá.
A szakember ugyancsak fontos eredménynek tartja, hogy az idén a búza esetében visszaállt az a korábban jellemző arány, hogy a termés 70 százaléka étkezési és 30 százaléka takarmánybúza.
Hozzáfűzte: ezt azonban a piac jelenleg még nem ismeri el, ugyanis nagyon kicsi az árkülönbség a két minőség között, tonnánként mintegy 2800 forint. Fontos tény ugyanakkor, hogy a Kárpát-medencében elő lehet állítani 70 százalékos arányban étkezési búzát – jegyezte meg. Hogy a piacon mikor adnak majd 10-20 százalékkal többet az étkezési búzáért, azt még most nehéz lenne jósolni, de ez a tendencia a jövőben mindenképpen érvényesülni fog – vélte a GOSZ elnöke.
Az árakról Vancsura József elmondta: a termelők régi igénye, hogy a gabonaárak – mind az étkezési, mind a takarmány, mind pedig a javító minőség esetében – elérjék a tonnánkénti 50 ezer forintos szintet. Ez tenné lehetővé ugyanis a termelők számára, hogy beruházásaik megtérüljenek. „Most még nem tartunk itt” – fűzte hozzá. Utalt arra is, hogy a gabonaárakat Magyarországon a termelők lényegében nem tudják alakítani, mert azokat a világpiac szabja meg. A világpiacon pedig a gabonaárakat leginkább a nyersolaj ára határozza meg.
Magyarország a termésátlagokat tekintve nincs az unió élmezőnyében, de ez a kontinentális éghajlattal van összefüggésben – mondta a GOSZ elnöke.
Beszélt arról is: a hazai szakemberek között egyetértés van abban, hogy a magyar nemesítésű Pannon gabonára szükség van. Hosszú távon ugyanis ez az egyetlen olyan brand, amely piacot tud biztosítani a magyar gabonatermesztők számára. Ehhez azonban meg kell változtatni a jelenlegi termelési rendszert, hogy lehetővé váljon a nagy mennyiségű és egységes minőségű termesztés, valamint a folyamatos kínálat – mondta Vancsura József. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >