A hét végére várhatóan befejeződik a búza aratása az országban
A hétvégére várhatóan befejeződik a búza aratása az országban, mivel az aratás idején kedvező volt az időjárás – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Vancsura József közölte: a búzát az országban már 85-95 százalékban learatták. Az előzetes becslés alapján 4,5-4,7 millió tonna körüli lehet a termés, de a szakember szerint az sem kizárt, hogy a magtárakba kerülő búza összmennyisége megközelíti a tavalyi szintet, az 5 millió tonnát.
A búza minősége jó, jobb, mint a múlt évi, így a búza mintegy 70 százaléka étkezési minőségű, ami igen jó arány – tette hozzá a GOSZ elnöke.
Jelezte: a búza tonnánkénti átlagára 42-45 ezer forint, amit a termelők kevésnek tartanak. Az árak ugyanakkor már mozdultak némileg felfelé, így a jó minőségű búzáért már néhány kereskedő 50 ezer forinthoz közeli árat is ajánl.
Vancsura József beszélt arról is, hogy az országban évente felhasználásra kerülő – mintegy 1,2 millió tonna – kenyérgabona-mennyiség az idén is a malmok rendelkezésére áll, a búzából kivitelre is jut. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Már a második legnépszerűbb szőlész-borász képző intézmény az országban a Tokaj-Hegyalja Egyetem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EU: rendkívül bizonytalan év elé néz az európai zöldség-gyümölcs ágazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AKI: Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


