A gabonapiacon terjeszkedne a Carboferr
Új piacokon, köztük a gabonkereskedelem és a műanyag-feldolgozás területén terjeszkedne az acél- és műanyagipari termékek nagykereskedelmével foglalkozó Carboferr Zrt. – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a cég az alaptevékenység növelését és a profilbővítést jelentős külső – köztük akár tőkepiaci – forrásbevonással finanszírozná. A zrt. elsősorban nem szakmai befektetők vagy kockázati tőkebevonás lehetőségeit vizsgálja, hanem alapvetően magyar pénzpiaci eszközöket keres, beleértve a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) jövőbeli lehetőségeit, illetve a nagykereskedelem forgóeszköz-szükségletét rugalmasan kielégítő egyéb forrásokat.
A lehetőségek kidolgozása várhatóan az év első felében lezárul, és akkor dönthet az igazgatóság a forrásbevonás végleges formájáról.
A Carboferr Zrt. egy 2011-ben alapított magyarországi tulajdonú, több mint 150 kereskedelmi és gyártó partnerrel rendelkező vállalat, amely 2016-ban 4,6 milliárd forintos nettó árbevételt és 74 millió forint adózás utáni eredményt ért el, az egy évvel korábbi 3,6 milliárd és 6,5 millió forint után. Saját tőkéje 366 millió forint, mérlegfőösszege 1,24 milliárd forint volt tavaly. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új gabonafajták előállítását szolgáló génszerkesztési eljárást fejlesztett egy magyar kutatócsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új gabonafajták előállítását szolgáló génszerkesztési eljárást fejlesztett egy magyar kutatócsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Továbbra is növekszik az állattenyésztés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TikTok-láz Budapesten: sorban állnak a fiatalok a QQ Express ázsiai boltjaiért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >