Gabonagolyókat vizsgált a Nébih
Kakaós- és csokoládés bevonatú gabonagolyókat ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a vizsgált 21 termék közül egynél találtak élelmiszer-biztonsági hibát – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
A kifogásolt termék a ROLLO kakaós bevonómasszával bevont gabonagolyó volt, amelyben a transz-zsírsav tartalom 100 gramm zsírra számítva 40,44 százalék volt a maximálisan megengedett 2 százalékkal szemben.
A hatóság azonnali hatállyal elrendelte a termék forgalomból történő kivonását. Emellett a hivatal kötelezte a termék első magyarországi forgalmazóját, a Scandic Royal Kft.-t, hogy a romániai gyártótól származó összes, „részben hidrogénezett növényi zsír” összetevőt tartalmazó terméket vonja ki a forgalomból.
Több vizsgált termék tartalmazott nem megengedett színezéket, illetve adalékanyagot, ezeket a gyártóknak haladéktalanul le kell cserélniük.
Kisebb jelölési hibák miatt több termék esetében is figyelmeztetni kellett az élelmiszer-vállalkozásokat. Gyakori problémának számított, hogy a termékspecifikációban és a terméken feltüntetett összetevők százalékos mennyiségei nem voltak azonosak. Szintén több kakaós- és csokoládés gabonagolyó jelöléséről hiányoztak a tápanyag-összetételre és az egészségre vonatkozó állítások feltüntetését kiegészítő információk.
A vizsgált 21 termékből 7-nél várható élelmiszer-ellenőrzési bírság kiszabása, amelynek a várható összege összesen 1,4 millió forint lesz. A többi terméknél figyelmeztetést kaptak az élelmiszer-vállalkozók. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közös összefogással kell megvédeni a gazdák érdekeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 55 tonna ismeretlen eredetű mézet vont ki a forgalomból a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: számíthatnak a kormányra a szőlősgazdák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl folytatja az UEFA Európa-ligával és az UEFA Konferencia-ligával való partnerségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >