Ga-Liba Fesztivál Szombathelyen
Ga-Liba Fesztivál címmel rendeznek háromnapos gasztrofesztivált szeptember 9-11 között Szombathelyen – közölték sajtótájékoztatójukon kedden a szervezők.
Parais István, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója elmondta: a vasi ízekre specializálódott kulináris eseménysorozat apropóját az adja, hogy immár hetedik alkalommal ünneplik meg Szombathelyen szeptember első vasárnapján a Magyar dal napját, amelyhez csatlakozik egy a külhoni magyar borászatokat bemutató borfesztivál és a magyar verbunk tánc hagyományit ápoló verbunk nap is.
A gasztronómiai fesztivál nulladik napján, szeptember 8-án az Őrvidék Házban Kárpát-medencei borkonferenciát rendeznek, neves előadók és jeles külhoni borászok részvételével – közölte a sajtótájékoztatón Farkas Csaba, az intézmény igazgatója.
Prieger Szabolcs, az AGORA igazgatóhelyettese részletezte: csütörtök este a Savaria Szimfonikus Zenekar ad ingyenes koncertet a főtéri színpadon, pénteken délután pedig előbb a helyiek által jól ismert Spektrum Trió és a Holdosi Attila-Újvári Tímea duó szórakoztatja a közönséget.
A gasztrofesztivál ünnepélyes megnyitója pénteken este hét órakor kezdődik, majd nagyszabású nótakaraoke veszi kezdetét.
Szombaton a verbunk kerül a fesztivál középpontjába, délután két órától a csornai, a kapuvári, a vitnyédi, a gencsapáti, valamint szombathelyi táncosok és zenészek lépnek egymást váltva a színpadra, este nyolc órától pedig a Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar műsorát láthatják az érdeklődők.
Vasárnap, a Magyar dal napján a B the Firts, Danics Dóra, a Lóci játszik, Török Ádám és a Mini, az Ocho Macho, a Sky Fanatic, az Újvilág utca, a Soulwave és a Mokka Tribute ad koncertet a főtéren felállított két színpadon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kóstoljunk bele a vibráló élményekbe! – Ázsiai–magyar fúziós élmény a belváros szívében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pro Gastronomia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fordulópont előtt a Temu-modell: 2026-tól drágulhat az extrán olcsó online import
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Magyar Élelmiszerbank 44 000 élelmiszercsomagot állít össze az ALDI első adventi vásárának bevételéből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készüljünk az ünnepekre négylábú kedvencünkkel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

