Füstölt koktél
Ha az elmúlt év őrületének nem is, igen eredeti ötletnek azonban bizonyára aposztrofálhatjuk a néhány amerikai nagyvárosban hódító új divatot: a mixerek új próbálkozása a kevert italok füstös ízesítése. A füstös íz elérésének legegyszerűbb módja, már ha nem számítjuk a füstízű italok – mint például a mezcal vagy egyes whiskyfajták – keverését a koktélokhoz, az úgynevezett folyékony füst (egy eredetileg az ételek ízesítéséhez kitalált termék) használata. Ám ahogy a jó szakács friss alapanyagból dolgozik, az igényesebb mixerek is maguk füstölnek inkább a „konzervfüst” helyett. Ilyenkor a poharakkal kezdik az eljárást, azokat is megfüstölik cseresznye- vagy diófaforgácson. A tányérba vagy serpenyőkbe kiöntött szirupokat, de néha magukat az égetett szeszeket – grappát, whiskyt, brandyt – is az éttermekben használatos füstölőkben„kezelik”. Olvastunk egy oregoni bártulajdonosról, aki jeget füstöl annak kiolvadása közben, majd a vizet visszafagyasztja kockákba.
A barman gyakran gyümölcsökkel, időnként zöldségekkel is dolgozik, nem csoda, hogy sokan próbálkoznak ezek füstölésével is – értelemszerűen ez a barbeque-éttermek pultjában dolgozó mixerek számára nagy kihívás. Márpedig vannak gyümölcsök, amiket nehéz így „megszelídíteni”, nem csoda, hogy ezek használatához sokat kell kísérletezni.
Egy floridai bártulajdonos blogjában viszonylag egyszerűbb módszereket ajánl. Ő állítólag a vodkába faszéndarabokat dobál, ahogy a vörösbort csipszezik forgáccsal, a gint pedig Lapsang Souchonggal, az egyetlen füstölt teafajtával „kezeli elő”.
Gulyás Csaba mixer-szakíró szerint érdekes koktélokat lehet a füstölt hozzávalókkal készíteni, akárcsak a molekuláris mixológia alkalmazásával, magyarországon azonban ezekkel vélhetően nagyon szűk réteg tud megismerkedni, hiszen koktélkultúránk fejlettsége távol áll e különlegességektől. Ráadásul a fizető vendégek legnagyobb hányada szinte soha nem tér el az általa is ismert 5-6 koktélfajtától, újdonságokkal inkább rendezvényeken, a meghívó pénztárcájának terhére tesznek kísérleteket.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
NGM: szárnyal a turizmus, novemberben 17 százalékkal bővült a vendégforgalom
Újabb csúcsokat döntött a hazai turizmus 2024 novemberében: a vendégek…
Tovább olvasom >Szallas.hu: szilveszterkor Eger, Szeged és Pécs a legkeresettebb a belföldi utazók körében
Szilveszterkor a belföldi utazók körében Eger, Szeged és Pécs a…
Tovább olvasom >A Samsung AI Hybrid Cooling technológiával rendelkező hűtőszekrényeket mutat be a CES 2025 kiállításon
A Samsung a CES® 2025 kiállításon mutatja be legújabb, AI…
Tovább olvasom >