Fürdőszövetség: 7 százalékkal nőttek a fürdők bevételei a nyáron
A Magyar Fürdőszövetség adatai szerint közel 7 százalékkal magasabb árbevételt értek el a szövetség tagjai idén a nyári szezonban, mint tavaly, igaz az esős időjárás miatt a vendégek száma stagnált – közölte Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke az MTI-vel.
Hozzátette: a korábbi években 6-8 százalékkal nőtt a vendégek száma. Az idén azonban jellemzően az egyéb szolgáltatások bevételei nőttek jobban a létesítményekben, mint a fürdőszolgáltatásból származók.
A nyár két részre volt osztható: a júniusban és július első felében a szokatlanul hűvös és csapadékos időjárás kétszámjegyű – akár 30 százalékot meghaladó – visszaeséseket hozott a tavalyi év hasonló időszakának forgalmához képest – fejtette ki, hozzátéve: a késve melegedő július és a forró augusztus azonban kompenzálta a kiesést, és a hazai fürdőkbe végül átlagosan 1 százalékkal több vendég látogatott el, mint egy évvel korábban.
Kiugró vendégszám-adatok csak néhány fürdőben, jellemzően az északkeleti országrészben jelentkeztek, ami elsősorban a szolgáltatások fejlesztésével, új attrakciókkal magyarázható. Míg a látogatószám a fürdők 40 százalékában emelkedett, addig a bevételek a fürdők háromnegyedében alakultak a tavalyinál kedvezőbben.
A dunántúli fürdők a tavalyinál alacsonyabb vendégszámokat értek el, átlagosan 4 százalékkal, miközben a Dunától keletre fekvők többsége átlagosan 4,5 százalékkal több vendéget fogadott, mint 2017-ben. A keleti országrész fürdői 10 százalékos bevételnövekedést értek el, míg a nyugati fürdőkben 2 százalékos átlagos bevételnövekedést mértek – ismertette. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >