Fürdőfejlesztés Bükkszéken, a Salvus hazájában

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 04. 27. 10:40

A világhírű Salvus vizet használó, egész évben működő gyógy- és élményfürdő alapkövét helyezték el pénteken a Heves megyei Bükkszéken.

A bruttó 1,25 milliárd forintos beruházás keretében megújul a jelenleg működő nyári strandfürdő, illetve egy ezer négyzetméter alapterületű gyógyászati részleget és élményfürdőt alakítanak ki. Zagyva Ferencné a község polgármestere az alapkőletétel alkalmából elmondta: a beruházás során június végéig felújítják és vízforgató berendezésekkel látják el a meglévő négy szabadtéri medencét, az egyiket élménymedencévé alakítják.

A fedett fürdőben helyet kap egy gyermek-, egy élmény- és egy gyógyászati zóna, illetve egy wellness részleg. A többi között, úgynevezett Salvus inhalotóriumot is kialakítanak az épületben, a víz ugyanis alkalmas az asztma, bőrbetegségek és ivókúra nyomán, elsősorban a gyomorfekély és egyéb gyomorbántalmak kezelésére.

A bruttó 1,25 millió forint értékű beruházáshoz 500 millió forint támogatást nyújtott az Európai Unió az Új Széchenyi Terv keretében, 750 millió forint hitelt pedig a Magyar Fejlesztési Banktól vett fel a beruházó önkormányzat – mondta Zagyva Ferencné. A Salvus víz egyébként éppen 75 éve került elő a község határában a Magyarországon végzett első olajfúrás származékaként.

Az alapkőletétellel egy időben ünnepséggel emlékezett az évfordulóra a településen a Mol Nyrt.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink