Fülöp Attila: ingyenes tanszercsomagot kapnak a rászoruló gyerekek
Ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekei az iskolakezdésre – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
MTI/Szigetváry Zsolt
Fülöp Attila közölte, több mint 30 ezer csomagot osztanak ki a Klebelsberg Központ segítségével az európai uniós és magyar költségvetési forrásokból megvalósuló Rászoruló személyeket támogató operatív program keretében.
A kezdeményezés, amelyet a stabil, erős, növekvő gazdaság tesz lehetővé, beleillik a kormány azon törekvésébe, hogy a segítséget igénylő, valóban rászoruló családok minél szélesebb körű támogatáshoz jussanak – emelte ki az államtitkár.
Hozzátette: a csomagokat a többségében fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cég, a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. gyártotta, tehát a program elősegíti a valódi integrációt is.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta, az összesen 198 millió forint értékű csomagokat 554 állami és 98 egyéb fenntartású intézményekbe juttatják el.
A különböző korosztályok szerint összeállított csomagok kiszállítása augusztus 15-éig befejeződik, a diákok a tankönyvekkel együtt, névre szólóan kapják meg őket – fűzte hozzá az elnök.
Hangsúlyozta, helyi kezdeményezések már segítettek a hátrányos helyzetű gyerekeknek, de ennyire összefogottan most először van ilyen akció, a központ pedig minden olyan programban szívesen részt vesz, amely segíti az esélyegyenlőség megteremtését és a hozzájutást a minőségi oktatáshoz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adni Öröm! – 1800 gyermek kezdheti méltó módon a tanévet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kreatív uzsonnásdoboz: 4+1 tipp a vidám és egészséges iskolakezdéshez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >