FruitVeB: rossz hatással volt az időjárás a hagymafélék termesztésére
Rossz hatással volt a száraz időjárás a hagymafélék és a burgonya termesztésére, miközben jó évet zárt a napraforgó és a paradicsom – közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Domján Erika elmondta, burgonyából kisebb termés lett, mert a klíma nem volt optimális a termesztésére, virágzáskor kellene a legtöbb nedvességet kapnia. Kiemelte, csak olyan fajtákat kell választani, amelyek bírják ezt a klímát.
A hagymafélékre nemcsak a vízhiány volt rossz hatással, bizonyos területeken a viharkárok is megtizedelték a termést – ismertette, hozzátéve, hogy Hollandiában és Németországban is kevesebb termés lett, az árak emelkedése viszont annyiból jó, hogy többen kezdenek majd bele a növény termesztésébe.
Fokhagymából évek óta behozatalra szorul az ország, vöröshagymából is jelentős az import, mert Magyarországon nem kellő hatékonysággal termelnek – tudatta.
Az ügyvezető igazgató kitért arra is, hogy a napraforgóra és a kukoricára jó hatással volt a vízhiány, mert a gombás betegségek kevesebb eséllyel élik túl a száraz időszakot.
Szerinte a napraforgó ára nem fog jelentősen emelkedni a termésmennyiség miatt.
A gyümölcsöknél szélsőséges eredmények születtek, a meggy például nem jól termett, almából viszont jó és nem kevés, körülbelül 700-720 ezer tonna lesz – közölte Domján Erika. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Drágul a sárgarépa Ukrajnában a kínálati szűkülés miatt
Április végére jelentősen megemelkedett a sárgarépa ára az ukrán piacokon…
Tovább olvasom >A hazai és az exportpiacokon is keresett termék a jó minőségű magyar spárga
A jó minőségű magyar spárga iránt óriási a kereslet mind…
Tovább olvasom >A hazai és az exportpiacokon is keresett termék a jó minőségű magyar spárga
A jó minőségű magyar spárga iránt óriási a kereslet mind…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >