FruitVeB: komoly károkat okozott a hideg a gyümölcsösökben
Komoly károkat okozott a fagy a magyarországi gyümölcsösökben, az elmúlt két nap hideg éjszakája az elsődleges felmérések szerint a tavalyinál is nagyobb pusztítást okoztak a gyümölcsösökben – mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke kedden az MTI-nek.
A FruitVeB elnöke közölte: az ország hat térségéből – Zalától a Dél-Alföldig – mindenhonnan olyan jelzéseket kapott, hogy a vasárnapról hétfőre, illetve a hétfőről keddre virradó éjszaka nagy károkat okozott országszerte a gyümölcsösökben. Hozzátette: főként a hétfőről keddre virradó éjszakán keletkezett nagy kár.
Mivel úgynevezett szállított fagyról volt szó, azaz nemcsak az ország egyes területeit, régióit érte kár, hanem egész területét – gyakorlatilag technológiai eszközökkel lehetetlen volt a védekezés. Emellett az erős fagy – mínusz négy-mínusz kilenc Celsius fok – az egész ország területét érintette – mondta Mártonffy Béla.
A károkat a szakemberek folyamatosan mérik fel. Azokat várhatóan a jövő héten összesítik. A tényleges károkról pedig ezt követően lehet majd teljes képet alkotni – jelezte a FruitVeB elnöke. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >