FruitVeB: kedvezett a veteményeseknek és a gyümölcsösöknek a hétvégi csapadék
Az elvetett zöldségmagok kikelését és a gyümölcsök virágzását segítette a hétvégén esett csapadék, ugyanakkor az közel sem biztosította a szükséges mennyiséget – közölte Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az MTI érdeklődésére.
Ledó Ferenc elmondta, hogy 5-40 milliméter közötti csapadék volt jellemző országosan, ez a mennyiség mindössze 10 napra lesz elegendő. Mintegy 100-130 milliméternyi csapadékra lenne még szükség a talaj vízkészletének feltöltődéséhez.
Az elnök szerint a csapadék kifejezetten jót tett a március közepéig elvetett hagymaféléknek, gyökérzöldségeknek és a zöldborsónak. A paprikafélék palántázása, a dinnyefélék ültetése a héten kezdődik, ezek fejlődését öntöző-berendezésekkel segítik.
Kiemelte, hogy az ország összes megyéjét sújtja az aszály. A legjobb helyzetben a Dunántúl nyugati része, a Balaton környéke van, ahol télen több volt a csapadék. A legaszályosabb terület a Dél-Alföldön, Csongrád, Szolnok, Békés megye alsó részén található. A hétvégi csapadékból a Nyírség, az ország észak-keleti része kimaradt – jegyezte meg.
Apáti Ferenc, a FruitVeB alelnöke ismertette, hogy az eső átmenetileg növelte a páratartalmat, segítve a virágzást. Ugyanakkor a gyümölcsfák a megfelelő fejlődéshez ettől jelentősebb mennyiséget igényelnek.
A magyar gyümölcsültetvények fele az Észak-Alföldi régióban található, ahol nem volt számottevő csapadék, így a gyümölcsösök java részén nem segített érdemben a múlt heti esős idő – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy sikerült a növények egészségét megóvni annak ellenére, hogy már virágoznak és a párás, hűvös időben több veszélyes gombafertőzés is gyorsan terjed. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: a kormány kiemelten támogatja az öntözés fejlesztését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fejlesztésre szorul a zöldség-gyümölcs ágazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: hiányzik a földeknek az eső
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
