FruitVeB: jól alakul a dinnyeszezon
„A dinnyeszezon még épphogy csak elindult, hiszen megközelítőleg két hete tart, a jelek szerint azonban minden adott ahhoz, hogy sikeres legyen az idei érési időszak. Emiatt a 2015-ös szezon akár augusztus 20-ig is eltarthat” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Ledó Ferenc.
A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke a lapnak elmondta: a szezon minden esetben a Dél-Magyarországon jellemző, fóliával takart, korai érésű gyümölcsökkel kezdődik, amennyiben jó az idő, ezt később még egy második és egy harmadik érési hullám is követheti. Tavaly a sok eső elvitte a dinnye második és harmadik érését, akkor augusztus első harmadában véget is ért a szezon. Idén azonban egyelőre bizakodnak a termelők.
Bár összességében most jó közepes termésre számítanak, a termésmennyiség megoszlása meglehetősen egyenetlen. Ennek oka, hogy az április közepén esedékes ültetés idején egy viszonylag hűvösebb időszak uralkodott az országban, később, május 10-e körül pedig egy második lehűlés is jött. Ezt egyes ültetvények megszenvedték. Igaz, sokat segít az úgynevezett oltott dinnyék terjedése, vagyis azoké a növényeké, amelyeket egy másik tökfélére oltanak rá.
Az ilyen ültetvényeken a termelőknek rendszerint magasabbak a költségeik, ám nagyobb a várható termésmennyiség, és az oltott növények ellenállóbbak is az időjárás szélsőségeivel szemben. A környező országokban mindenhol nagyon elterjedt az oltott dinnyék használata, ez Magyarországon is egyre nagyobb arányban van a földeken. Idehaza az összes dinnye 60-70 százaléka oltott.
Az oltási technológia elterjedésével párhuzamosan más trendek is övezik a sokáig állandónak tekintett dinnyepiacot – mutatott rá Ledó Ferenc. Egy, a tradíciókat tiszteletben tartó vásárlói kör kivételével már Magyarországon is egyre többen keresik a kisebb, 4-6 kilogrammos dinnyéket, a korábban megszokott nagyobb, 8-12 kilós dinnyéket már egyre nehezebb a piacon értékesíteni.
A külpiacokon még kiélezettebb a helyzet: németországi partnerek már gyakorlatilag nem vesznek meg nagyobb méretű dinnyét, ezekkel szemben a leginkább toleránsak még a lengyel vásárlók.
Újabb trend az is, hogy egyre terjednek a kereskedelemben a mag nélküli dinnyefajták. Míg pár éve csak mutatóban voltak ilyenek a piacon, ma már gyakran látni ezeket a fajtákat. A mag nélküli dinnye népszerű, terjedését az sem tudja megállítani, hogy jelenleg 30-40 százalékkal drágább, mint a hagyományos gyümölcs. További változás a piacon az is, hogy a sárga húsú görögdinnye is egyre népszerűbb.
A számos fajta és az eltérő termelési technológiák miatt nehéz egységes önköltségi árszintet megjelölni, ám Ledó Ferenc úgy véli, a termelőnek minimum 50-60 forintot kellene kapnia a dinnye kilójáért. Ezt alapul véve a dinnye fogyasztói ára valahol 90 és 130 forint között lenne, amely nagyjából megfelel a mostani kereskedelmi árszintnek. A termelők ugyanakkor idén is tartanak attól, hogy később az árak meredeken esnek. Egy általánossá váló, 80 forint körüli fogyasztói ár a mostani becslések szerint 2-3 milliárd forinttal csökkenthetné az éves szinten 15-16 milliárdos forgalmat bonyolító dinnyeágazat bevételét.
Bár a magyar dinnye promóciója és a kedvező felvásárlási árak kérdése minden évben előtérbe kerül, időnként a marketingeszközöknél keményebb lépések is történnek. Három évvel ezelőtt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított több kiskereskedelmi lánccal, valamint szakmai szervezettel szemben versenykorlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt. Az akkori gyanú szerint a felek vélelmezhetően megegyeztek egyrészt a Magyarországon termesztett görögdinnye 2012. július közepétől alkalmazandó áraiban, másrészt abban, hogy Magyarországon kívül megtermelt dinnyét nem vagy csak diszkriminatív árazással forgalmaznak Magyarországon. Budai Gyula, a korábbi Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) akkori államtitkára beismerte, hogy „kartelleztek”, de hozzátette: a magyar dinnyetermelők érdekében. (Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >Elfogyott a tavalyi alma – kilőhetnek az árak az új szezonban
Lengyelországban gyakorlatilag kiürültek a hűtőházak: az élénk belföldi és külpiaci…
Tovább olvasom >Termelői összefogás indult a hazai zöldségekért
A magyar zöldségtermelők célja, hogy a hazai boltok polcain újra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >