FruitVeB: csak 5 százalékos áfával valósítható meg a zöldség-gyümölcs stratégia
A zöldség-gyümölcs ágazati stratégia – amelynek társadalmi vitája most folyik – csak az ágazatra is alkalmazott 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) mellett valósítható meg – jelentette ki az MTI-nek a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke pénteken Budapesten.
Mint Mártonffy Béla hozzátette, több szakérő is úgy véli: a zöldség-gyümölcs ágazatban a legnagyobb a feketegazdaság aránya. Ennek mértéke átlagosan 40 százalék, de időszakonként és termékenként a becslések szerint elérheti akár az 50-60 százalékot is – tette hozzá.
A zöldség-gyümölcs ágazatban örülnek annak, hogy „megtört a jég, és a kormány az élő- és félsertés esetében kipróbálja az 5 százalékos áfa hatását”. Az ágazat „sorban áll” az 5 százalékos áfa bevezetése érdekében, hogy csökkenthető legyen ebben a szektorban is a feketegazdaság aránya, megőrizhetők legyenek a munkahelyek, és további újakat is létre lehessen hozni.
A FruitVeB elnöke utalt Orbán Viktor miniszterelnöknek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott pénteki kijelentésére, hogy az áfacsökkentés a munkahelyek megőrzését is szolgálja. A legnagyobb mezőgazdasági munkaadó ágazat a zöldség-gyümölcs szektor – emlékeztetett. Az ágazati stratégia alapján 2014-2020 között ez a mezőgazdasági terület tudná a legjelentősebb munkahelyteremtést megvalósítani.
Az 5 százalékos áfa nélkül az ágazati stratégia nem valósítható meg – vélekedett az elnök. Hangsúlyozta azt is, hogy a zöldség-gyümölcsnek – a többi terméktől eltérően – több mint a felét frissen fogyasztják el, így nem kétséges, hogy az áfa-csökkentés hatása megjelenne a fogyasztói árban. Ezek a termékek ugyanis napi árasak.
A zöldséget és gyümölcsöt feldolgozó ipart is fejlesztené az áfa-csökkentés, kitágítaná a jelenleg beszűkült termékkört, hiszen most csak néhány terméket – például zöldborsót, csemegekukoricát, meggyet és némi uborkát – dolgoznak fel. Így a fogyasztói ár csökkenése áttételesen ezen a területen is megjelenne – húzta alá Mártonffy Béla. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Mit tartogat 2025 a magyar lakosság számára?
Hogyan tekintenek a magyarok az új évre? Milyen várakozásokkal vannak…
Tovább olvasom >Hangsúlyosabb megjelenést kapnak az európai termékek a dán Salling Group üzleteiben
Új, „fekete csillagos” címkét vezet be üzleteiben a dán Salling…
Tovább olvasom >K&H: sokan még mindig nem néznek körül a kötelezőknél
Bár a középkorú autósok többsége nyitott a legjobb ajánlatok felkutatására,…
Tovább olvasom >