FruitVeB: az idén a tavalyihoz hasonló lehet a zöldségtermés
Idén, a tavalyi mennyiséghez hasonlóan mintegy 1600-1800 tonna zöldséget takaríthatnak be a termesztők 82 ezer hektárról az előzetes becslések szerint – közölte Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke az MTI-vel.
A FruitVeB elnöke szerint az április közepéig tartott rendkívül aszályos időszak nehezítette a zöldborsó, a gyökérzöldségek és a hagymafélék vetését, ezt követően a csapadék gyomosodást eredményezett, illetve több növényfajnál fertőzések léptek fel. Ugyanakkor vannak olyan növények is, amelyeknek kifejezetten kedvezett a hűvösebb, csapadékos időjárás.
Ledó Ferenc kiemelte, a legtöbb zöldséget augusztus és október között takarítják be, egyelőre a zöldborsó és a spárga betakarítása fejeződött be.
Az előzetes becslések szerint a konzerv növények közül a zöldborsóból tavalyhoz mérten többet, 17-18 ezer hektárról mintegy 90-93 ezer tonnát takarítottak be – tette hozzá.
Közepes évet zártak idén a spárga termelők is, közel 1700 hektárról 6,5-7 ezer tonnát takarítottak be, míg tavaly a termésmennyiség 6 ezer tonnát tett ki.
Közölte azt is, hogy tavalyhoz képest idén csemegekukoricát kisebb területen, mintegy 30-32 ezer hektáron vetettek, a hűvösebb május miatt csúszik a betakarítás kezdete, a másodvetésekkel együtt a tavalyit meghaladó, 520-550 ezer tonnát takaríthatnak majd be az idén csemegekukoricából.
Kitért arra is, hogy a szabadföldi növények mindegyikénél gondot okozott a tavaszi aszály, majd a sok csapadék, amely miatt fertőzések is megjelentek. Ennek ellenére a gyökérzöldségeknél egyelőre biztatóak a terméskilátások, a hagymaféléknél a tavalyinál jobb termés várható, a káposztafélék esetében egyelőre nehéz megítélni a termés mennyiségét. A hűvös csapadékos idő nem kedvezett a szabadföldön termesztett paprikaféléknek és konzervuborkának.
A becslések szerint tavalyhoz képest idén kisebb területen, 4500-4600 hektáron ültettek dinnyét, a hűvös időjárás nem tett jót a fejlődésének, várhatóan 180 ezer tonnát takaríthatnak be idén a gazdálkodók. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: Egyre nagyobb területen van aszály
Különösen Magyarország középső területein fokozódik az aszály, a nyári növényeknek…
Tovább olvasom >Előresietett a természet: korábban indul a bogyós gyümölcsök szezonja
Az idei meleg tél és enyhe tavasz következtében a természet…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >