FruitVeB: 10 ezer tonna alá csökkenhet a cseresznyetermés
A sok eső miatt 10 ezer tonnánál kevesebb cseresznye teremhet Magyarországon, így drágább is lehet, mint tavaly – mondta a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója az M1 aktuális csatornán.
Hunyadi István hozzátette: már a virágzásnál lehetett számítani arra, hogy nem lesz olyan jó a termés, mint tavaly, de az elmúlt hetek esős időjárása még nagyobb terménycsökkenéshez vezet.
Mint elmondta, a cseresznye érzékeny a sok vízre, mivel felveszi azt, ezért a felülete elrepedezik és eladhatatlanná válik. Általában 10-12 ezer tonna cseresznye terem évente Magyarországon, a mostani termés várhatóan az alsóhatár körül mozog, de mivel hetek óta esik, nem lehet tudni, hogy mennyi lesz a végső, eladható mennyiség – magyarázta.
A termelők abban reménykednek, hogy talán a későn érő cseresznyének találnak piacot, de ez is az elkövetkezendő hetek időjárásától függ – fűzte hozzá.
Az igazgató kitért más gyümölcsök várható mennyiségére is, mint elmondta, a meggytermés a tavalyihoz képest nem lesz kevesebb és a gazdák őszibarackból is jó termést várnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Téli fagyok szűkíthetik a céklakínálatot a régióban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Káposztapiaci sokk Nyugat-Ukrajnában: egyes termelők már ingyen adják a termést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elindult a magyar zöldség-gyümölcs ágazati közösségi TÉSZ K+F program
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
