Frisbo: „A magyar e-kereskedelmi cégeknek többet kellene exportálniuk!”
A magyar e-kereskedelmi cégek elveszítik versenyelőnyüket, ha nem kezdenek el exportálni Európába – állítja a 16 országot kiszolgáló Frisbo nemzetközi fulfillment cég. A társaság szerint a hazai cégek trónkövetelői már a kapuk előtt állnak.

Bogdan Colceriu, a Frisbo nemzetközi e-logisztikai cég vezérigazgatója
A magyar e-kereskedelmi piac 2020-ban 46%-os növekedést tapasztalt, az iparág éves bevétele elérte az 1,7 milliárd eurót. Az e-kereskedelem várhatóan tovább növekszik, az előrejelzések szerint évi 12%-os növekedési ütemmel. A vásárlók egyre inkább az online vásárlást részesítik majd előnyben, részben azért, mert a középkorúak és az idősebbek a járvány során rájöttek, hogy az online vásárlás kényelmesebb és biztonságosabb, másrészt a teljesen digitális Z generáció egyre nagyobb része jelentős vásárlóerőre tesz szert az elkövetkező években.
– Bár az e-kereskedelmi bevételek fellendülése érthető módon további optimizmusra ad okot, a magyar vállalatoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a szomszédos országokból sok potens kereskedő érdeklődéssel tekint Magyarországra. A lengyel, cseh, szlovák és román cégek szívesen értékesítenek a magyar közönségnek, az e-kereskedelmi import aránya növekszik – mondja Bogdan Colceriu, a Frisbo nemzetközi e-logisztikai cég vezérigazgatója.
A nemzetközi e-kereskedelemben több mint 10 éves tapasztalattal rendelkező Bogdan Colceriu szerint az átlagfogyasztót nem érdekli, hogy helyi webshopból vásárol-e, vagy sem, amíg időben megkapja a terméket. Magyarország 15 legnagyobb e-kereskedője közül csak kettő magyar tulajdonú cég, de sokkal több nemzetközi szereplő áll készen arra, hogy belépjen a magyar piacra.
Kapcsolódó cikkeink
A biztonság továbbra is a legfontosabb szempont a magyar fogyasztók 83%-ának az online vásárlás során
A biztonság továbbra is a legfontosabb szempont a magyar fogyasztók…
Tovább olvasom >„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Madar Norbert – a magyar piaci szereplők a Temu árnyékában csak vegetálnak
„Nem szeretem használni az e-kereskedelem kifejezést, sokkal inkább lefedi a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >