Franciaországban július 24-ig meghosszabbítják a rendkívüli állapotot
A francia kormány úgy döntött, hogy július 24-ig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt kihirdetett egészségügyi rendkívüli állapotot – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A március 24-én két hónapra kihirdetett rendkívüli állapot feloldása május 23-án Olivier Véran szerint még túl korai lenne: az óvintézkedések hirtelen megszüntetésével a járvány új erőre kaphat.
A rendkívüli állapot megteremtette a törvényi kereteket a kormánynak ahhoz, hogy kijárási korlátozásokat rendeljen el a járvány megfékezése érdekében. A további két hónapos meghosszabbítást Edouard Philippe miniszterelnök már kedden jelezte, amikor a nemzetgyűlésben vitára bocsátotta az általános karantén május 11-től esedékes fokozatos és megyénként differenciált enyhítését előíró törvényt, amelyet a képviselők nagy többséggel meg is szavaztak.
A rendkívüli állapot meghosszabbításáról szóló tervezetet szombati ülésen fogadta el a kormány, a kormányfő hétfőn mutatja be a szenátusnak, és kedden délután terjeszti a nemzetgyűlés elé.
A szöveg rendelkezik a Franciaországba érkező külföldiek kötelező kéthetes karanténjának feltételeiről. A Covid-19 fertőzést Franciaországban elkapóknak viszont nem írja elő kötelező jelleggel a karantént, hanem a jelenlegi általános karantén fokozatos feloldása után a franciák egyéni felelősségére bízza a két hétig tartó elkülönülést.
A törvény rendelkezik egy informatikai rendszer felállításáról is a fertőzöttekről és környezetükről, maximálisan egyéves időtartamra.
Az egészségügyi miniszter megerősítette, hogy még egy jó ideig a vírussal együtt kell élnie a franciáknak.
A karantén feloldása előtt tíz nappal a kormány 95 eurocentben maximálta a sebészi maszkok árát, de a textilből készült maszkokra nem szabott ki hatósági árat, miután egyre több helyen, formában és különféle textilből készítenek maszkot. Május 4-től a gyógyszertárakon kívül a szupermarketek is árusíthatnak egyszer használatos egészségügyi maszkokat.
A francia egészségügyi minisztérium péntek esti összesítése szerint Franciaországban a koronavírus-járvány napi halálozása és a kórházi betegek száma is egyenletesen csökkenő tendenciát mutatott: a halálesetek száma az elmúlt 24 órában 218-cal nőtt, 24 594-re, az előző napi 289-es növekedés után, lélegeztetőgépre pedig már kevesebb mint négyezer súlyos beteg szorult. A tetőzés április 9-én volt 7200 súlyos beteggel. (Venczel Katalin, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Carrefour: nyomás alatt a francia és belga eladások, Latin-Amerikában erősödés
A piaci várakozásoknak megfelelően 2025 első negyedévében 2,9%-kal, 22,7 milliárd…
Tovább olvasom >Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >