Franciaországban a belföldi turizmus megmentette a nyári szezont
A turizmusért felelős francia államtitkár szerint a nyári szezont megmentette a belföldi turizmus a koronavírus-járvány ellenére.

A belföldi turizmus mentette meg a nyári szezont Franciaországban.
„Úgy vélem, hogy megmentettük a nyarat a nem egyszerű helyzet ellenére, amelynek oka a koronavírus-járványnak a nagyon fertőző delta variáns miatti berobbanása” – mondta szerdán Jean-Baptiste Lemoyne az LCI francia hírtelevízióban. „A nagyon korán bevezetett korlátozó intézkedéseknek és a Covid-igazolásnak köszönhetően sikerült végigcsinálni a nyári szezont” – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a nyaraló franciák 85 százaléka a hazájában töltötte a szabadságát, míg a járványt megelőzően, 2019 nyarán 75 százalékos volt ez az arány. Az államtitkár elmondta, hogy a kempingek és a panziók nagyon jól teljesítettek, 10 százalékkal megdöntötték a 2019-es év júliusi rekordjait.
A tengerpart és a hegyek a „biztos értékek” az államtitkár megfogalmazása szerint. A Pireneusokban például 24 százalékkal emelkedett a nyaralók száma, amit az államtitkár külön sikernek tart egy olyan téli szezont után, amikor is a sífelvonók nem nyithattak ki a járványveszély miatt.
Jean-Baptiste Lemoyne bízik az utószezonban is, miután „lassanként beindulnak a rendezvények, ami nagyon fontos például Párizs számára”, illetve idén ősszel már lehetőség nyílik az idősebb korosztály csoportos utazásaira, amelyeket tavaly le kellett mondaniuk. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Turisztikai kisvállalkozásokat támogató digitális kompetenciaközpontot hoznak létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB: módosultak az utasbiztosítások feltételei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szedvicsfutószalag-bárpult – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy szerény ebéd a mennybe megy – A nap képe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
