Franciaország az első európai állam, amely nemzeti jogszabállyal korlátozza a növényi alapú húshelyettesítők megnevezését
Egy július elején kiadott új, nemzeti jogszabály értelmében az Európai Unió legnagyobb marhahús termelő országa, Franciaország megtiltja ez év októberétől az eddig hagyományosan az állati eredetű termékek megnevezésére szolgáló „steak”, „kolbász” stb. megnevezések használatát a növényi-alapú termékeken. A jogalkotó indoklása szerint a szabályozás célja az, hogy megakadályozza a fogyasztók összezavarodását. A rendelet megalkotását erősen szorgalmazta a francia húsipar és a mezőgazdasági termelők legnagyobb lobbiszervezete is.

kép: pixabay
Ezzel Franciaország lett az első olyan tagállam az Európai Unióban, ahol korlátozásokat vezetnek be az egész világon egyre népszerűbb növényi húshelyettesítők elnevezésére. Így a jogszabály alapján nem lehet majd a növényi-alapú termékek megnevezésében alkalmazni olyan, a termék fogyasztási élményét leíró, hétköznapi elnevezéseket, mint a „bacon”, vagy a „csirke”, ugyanakkor a „burger” kifejezés továbbra is maradhat, mivel ezt eszerint eleve nem csak a húsból készült termékekre alkalmazták korábban sem.
A jogszabály csak a Franciországban előállított termékekre fog vonatkozni, a más tagállamokból importált élelmiszerekre viszont nem terjed ki a hatálya, ami nagy pofont jelent a növényi termékekben érdekelt francia gyártók számára. A La Vie nevű, növényi bacon-t előállító, úttörő francia vállalkozás vezetője, Nicolas Schweitzer a közösségi médiában úgy fogalmazott, hogy a kormány először harcolni akar a globális felmelegedés ellen és az ország újraiparosítását szorgalmazza, majd ezek után elfogad egy olyan rendeletet, amellyel a növényi alapú termékek gyártóit arra kényszeríti, hogy áthelyezzék a termelésüket egy másik országba.
Mint ismeretes, az EU jogalkotói 2020-ban elvetették a hasonló értelmű szigorítási javaslatot, de a francia hús- és agrártermelők érdekképviseletei kiharcolták a növényi alapú termékek megnevezését cenzúrázó nemzeti jogszabályt. A legnagyobb francia agrár lobbiszervezet, az FNSEA Reuters-nek adott nyilatkozata szerint ugyanakkor a rendelet nem megy elég messzire, a francia húsipari szövetség, az Interbev álláspontja pedig az, hogy a jogszabályt európai szintre kellene emelni.
Ugyanakkor a klímaváltozással kapcsolatos tudományos eredmények egybehangzó megállapítása szerint drasztikusan csökkenteni kell az emberiség globális hús és tej fogyasztását ahhoz, hogy esélyünk legyen a klímakatasztrófa elkerülésére.
Forrás: vegconomist.com
Kapcsolódó cikkeink
Az euróövezetben lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Madárinfluenza a sertésekben? – Járványügyi kockázatra figyelmeztet az uniós élelmiszerbiztonsági szakértő
Súlyos járványügyi kockázatra figyelmeztetett Bernhard Url, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság…
Tovább olvasom >Javult áprilisban az euróövezet feldolgozóipari aktivitása, de még gyenge teljesítményt mutat
Áprilisban 32 hónapja a legenyhébbre mérséklődött az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménycsökkenésének…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >OKSZ: Az árrésstop elérte célját, május végén kivezethető
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a május 8-án nyilvánosságra…
Tovább olvasom >