Francia szőlőbirtokokat vásárolnak a kínaiak
Mivel egyre kevesebb Kínában a megvásárolható földterület, ezért az ottani vállalatok igyekeznek más országokban terjeszkedni. Az elmúlt években növekedett a kínai befektetők érdeklődése a francia földterületek iránt, ez főként a szőlőskertekre és a kastélyok birtokaira koncentrálódik, amikből 150 már az ő tulajdonukban van. A franciák egyre idegesebbek a tendencia miatt – olvasható az agrarszektor.hu-n.
Jack Ma, az alibaba.com alapítója szintén francia szőlősbirtokok boldog tulajdonosa a bordeaux-i borvidéken. 11,8 millió eurót költött tulajdonára, a tranzakcióról az angol Decanter folyóirat számolt be. Egyelőre ezt a tendenciát a 2017-ben hozott törvény nem képes meggátolni. A jogszabály a mezőgazdasági területeket a „land grabbing”-től, vagy „földrablástól” volt hivatott megóvni, de az alkotmányozó tanács részben érvénytelenítette Francois Hollande elnöksége alatt.
Franciaországban egy egyedülálló rendszer, a SAFER gondoskodik arról, hogy a szervezetbe tartozó cégek felügyelhessék a vidéki területfejlesztési terveket, és elővásárlási jogukkal élve megvédjék a francia családi gazdasági rendszert. 2016-ban a SAFER már az eladásra kínált földek 15-20%-át nem tudta megvásárolni. Régebben a szervezet munkatársai (jegyzők, tanácsadók) azt ajánlották a gazdáknak, hogy a föld maradjon az ő magántulajdonukban, céget csak a termelő tevekénységükkel és annak irányításával kapcsolatban hozzanak létre.
Ahol a föld a vállalkozás tulajdonába került, ott ma a kínaiak – a cégen keresztül – teljesen legálisan vásárolhatják be magukat a birtokba.
2017 nyarán a China Hongyang cég 900 hektáros búza- és kukoricatermelésre alkalmas szántóföldi területet szerzett meg. A helyi területfejlesztési szervezet nem tudta érvényesíteni elővásárlási jogát, a befektető a földet az orra elől vásárolta meg. Ugyanez a kínai cég 2016-ban 1700 hektáros mezőgazdasági művelésre alkalmas területbe fektetett be. A felvásárlások nyugtalanságot szülnek, és még azt sem tudni, mit kezdenek pontosan a kínaiak ezekkel a földekkel. Az is probléma, hogy nagyon magas áron történik a vétel, ami felhajtja az árakat. Az irreális összegeket a befektetési céljaik, illetve az adóterhek csökkentése érdekében ajánlják fel a kínaiak.
Ha folytatódni fog ez a tendencia, akkor a birtokrendszer átalakulhat angolszász mintára, ahol a termelőcégek és cégcsoportok tulajdonában van a föld, a gazdálkodók pedig az ő alkalmazottiakká válnak. A mezőgazdasági miniszter, Stéphane Travert jelezte, hogy 2018-ban a kormány egy új törvény kidolgozásával készül reagálni a fennálló helyzetre. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Franciaországban és Olaszországban is elindul a Kaufland online piactere
A Kaufland online piactere 2025 késő nyarától Franciaországban és Olaszországban…
Tovább olvasom >Az Amazon visszakozik: kínai megrendelések lemondásával reagál az amerikai vámemelésre
A kereskedelmi háború új fejezete az e-kereskedelemben – az Amazon…
Tovább olvasom >Dr. Matura Tamás: Előfordulhat, hogy az USA ledolgozza magát Kína szintjére
Dr. Matura Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, Kínaszakértő volt…
Tovább olvasom >További cikkeink
BCSDH: fokozni kell az erőfeszítéseket a klímavédelem terén
A BCSDH és a Deloitte legfrissebb klímavédelmi felmérése szerint a…
Tovább olvasom >Árrésstop árnyékában: így alakulnak a húsvéti bevásárlás költségei 2025-ben
Az idei húsvéti bevásárlási szezon igazi meglepetése nem a csokinyúl…
Tovább olvasom >Innovatív gombafehérjés desszerteket fejlesztett az Eroski
A spanyol Eroski áruházlánc a catering terén vezető Ausolannal, az…
Tovább olvasom >