Franchise-hálózatának bővítésére és az olasz biotermékekre fókuszál a Carrefour Italia
A franchise-hálózat bővítésével és az Act for Food program erősítésével kívánja ellensúlyozni gyenge első féléves eredményeit a Carrefour Olaszországban. A kereskedő forgalma az első hat hónapban 3,5%-kal 2,06 milliárd euróra esett vissza, és a harmadik negyedév sem ígérkezik erősnek.
Az olasz piacon zajló átszervezés során a francia kiskereskedelmi lánc négyre csökkenti azon hipermarketeinek számát, amelyeket közvetlenül maga üzemeltet. Ezzel egyidejűleg évente legalább 50 új franchise-bolt nyitását tervezi. A kereskedő célja, hogy négy éven belül teljes mrtékben a franchise-modellre álljon át.
Ezen túlmenően a vállalat az e-kereskedelmi eladások és az olasz termékek exportjának növekedésére számít, amelyek már 2022-ben is 1,15 milliárd eurót értek el, 40%-os növekedést mutatva 2021-hez képest.
A Carrefour számára a legnagyobb kihívást a 2018-ban indult Act for Food program jelenti, amely a helyi, főként olasz (80%-ban), versenyképes árú biotermékekre helyezi a hangsúlyt. A program célja, hogy a szegmensben vezető szerepet biztosítson a kereskedőnek.
Mint azt Christophe Rabatel, a Carrefour Italia vezérigazgatója elmondta, a forgalom visszaesése a 2026-ra tervezett stratégiai beruházások megvalósításának lassítását eredményezte. A szakember hozzátette, hogy míg a prémium Terre d’Italia üzletformátum nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, addig a kisebb Carrefour Contact üzletek sikeresnek bizonyultak, mely banner alatt újabb üzletek nyílhatnak a tervek szerint Rómában és Torinóban.
ESM
Kapcsolódó cikkeink
35 új Charter üzletet nyit a Consum 2025-ben
A spanyol Consum fogyasztói szövetkezet tovább bővíti Charter franchise hálózatát,…
Tovább olvasom >Vasárnapi nyitvatartással erősítene a Carrefour Belgiumban
A Carrefour Belgiumban működő saját üzleteit – 44 szupermarketet és…
Tovább olvasom >Átalakulás küszöbén áll a Kaufland Lengyelországban
Egyre nagyobb fejtörést okoz a Kauflandnak lengyelországi részlege: a német…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai 6,1 százalékkal emelkedtek januárban
2025 januárjában az ipari termelői árak átlagosan 9,1 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >Húsvéti sonkákat, gyümölcsleveket és gluténmentes termékeket vizsgál a fogyasztóvédelem
Megkezdte a húsvéti sonkák, gyümölcslevek és gluténmentes termékek vizsgálatát a…
Tovább olvasom >Lóga Máté: az elrugaszkodás éve lehet 2025
A kiskereskedelmi forgalom dinamikus bővülése azt mutatja, hogy az elmúlt…
Tovább olvasom >