Fosszilismentessé vált az Absolut Vodka lepárlóüzeme
Az eredetileg kitűzött céldátumnál korábban kezdett az Absolut Vodka lepárlóüzeme fosszilis energiától mentesen, kizárólag megújuló energiaforrásokra támaszkodva működni – jelentette be a vállalat.
Az Absolut 2020-ban vállalta, hogy 2025 végéig fosszilis-mentessé teszi az üzemet, hogy terméke 2030-ra karbonsemlegessé váljon.
Az üzem energiaigényének 92%-át már most is zöld áram fedezi, míg 7%-a a hulladék szeszből készített saját bioüzemanyagból származik. A maradék LPG-t (cseppfolyósított kőolajgázt), amely eddig az energiafogyasztás töredékét tette ki, szeptember óta bioLPG váltotta fel. Így normál körülmények között az évente több mint 100 millió liternyi vodka már most is fosszilis-mentesen kerül előállításra.
A svédországi Nöbbelövben található üzem több mint tíz éve nettó karbonsemleges, és jelenleg hétszer kevesebb CO₂-t bocsát ki literenként, mint egy átlagos lepárló. Az Absolut a nyersszeszt maga állítja elő helyi búzából és észak-európai víztározókból nyert vízből, ellentétben sok más márkával, amelyek külső forrásokból szerzik be az alapanyagot. 2024-ben az üzem CO₂-kibocsátása 103 tonnára csökkent, ami a mérések kezdete óta a legalacsonyabb érték, és a lepárló karbonhatékonysága mindössze 1g CO2/liter lett a 2013-as 17g CO2/literrel szemben.
ESM
Kapcsolódó cikkeink
Az amerikai vámok és az európai zöldpolitika szorításában is stabilak a hazai gumiabroncspiac kilátásai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A zöld finanszírozás a globális energiapiac egyik fő motorja lett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lefelezi az élelmiszerek áfáját a svéd kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >