Forró ponton a rágók
A pénztárakat körülölelő terület a legmegfelelőbb hely a rágógumik számára. Ez az egészséges édesség gyorsan forgó, könnyen szállítható és készletezhető, ráadásul lojalitást építő termékcsoport is, ezért fontos, hogy a legkeresettebb fajták folyamatosan rendelkezésre álljanak.A kasszazóna az a hely, amelyen minden vevő áthalad az áruházban. Szinte mindig várakozni kell a fizetés előtt, átlagosan 2-3 percet. A vásárlók ezt a sorbaállási időt stresszként élik meg. Érdemes biztosítani számukra, hogy a vásárlás utolsó perceihez pozitív impulzusok kötődjenek, ezáltal kellemes érzésekkel, bolthoz és márkához egyaránt lojálisan, elégedetten távozzanak az áruházból, és sűrűn visszajárjanak. Erre az egyetlen eszköz egy rendezett, letisztult kasszazóna. A Wrigley teljesen újszerű szemlélettel a kasszazónát nem termékkategóriák összességeként, hanem – mint a bolt különleges „forró pontja” – egy teljesen külön kategóriaként kezeli. Ennek szellemében, a kereskedővel együttműködve, a választékot, árazást, polcképet elemezve olyan széles körű javaslatot dolgoznak ki, amelynek eredményeként egy adott helyből a maximális forgalmat és profitot tudja realizálni a partner.
A Wrigley szerte a világon, és így Magyarországon is nemcsak a kiváló termékeket és erős márkákat szolgáltatja partnereinek, hanem az elhelyezésükhöz szükséges kihelyezési megoldásokat (állványokat, planogramokat) is. Mivel a Wrigley teljes termékportfóliója impulz termék, ezért a cégnek ugyanolyan fontos a kasszazóna, mint a kereskedelemnek, hiszen a rágógumi-kategória értékesítése gyakorlatilag a pénztáraknál történik. Ezt támasztotta alá a Gfk Hungária 2009 őszén végzett instore-kutatása is, melyből kiderült, hogy a vásárlók 98 százaléka a kasszazónában keresi a rágógumit. Impulz termék lévén a láthatósága és kihelyezése kiemelten fontos, mert „emlékezteti” a vásárlót arra, hogy vennie kell, mert rágógumija éppen elfogyott, vagy hamarosan el fog fogyni. A vásárlást nem előzi meg hosszas döntési procedúra, vagy hosszas válogatás, hiszen a rágógumi-vásárlókra igen nagyfokú márkahűség jellemző. Így elég neki a márkanév – mely önmagában is minőséget jelent a számára –, valamint a csomagolás színe, amellyel beazonosítja a kedvenc ízt. A vásárlók többnyire egyszerre 1 csomaggal vásárolnak, mivel a rágógumi igen széles disztribúcióval rendelkezik, így ha elfogy, bárhol beszerezheti a következő csomagot. Ugyanezen okból kifolyólag, ha nem találják az állványon kedvencüket, az esetek többségében nem helyettesítik a vásárlást másikkal, hanem megveszik máshol. Nagyon fontos tehát, hogy a kereskedők minimalizálják a készlet nélküli állapotokat, hiszen ez komoly értékesítéskiesést és akár kategóriacsökkenést is okozhat a vásárlás elhalasztása miatt. A veszteséget megelőzendő, elsősorban a kézenfekvő gyakoribb árutöltés és a legjobban forgó termékek több facinggel való megjelenítése javasolt. Lényeges tehát a 8 legjobban fogyó termék folyamatos készleten tartása, ami az értékesítések stabil alapját adja.
A kasszazónát a vásárlói döntések pszichológiája alapján, az adott kereskedelmi egység és vevőkörének, pénztárhoz vezető közlekedési útvonalainak figyelembevételével kell a leghatékonyabban kialakítani. A planogram megtervezésénél érdemes figyelembe venni, hogy a vásárlók az olvasással megegyezően balról jobbra történő szemmozgással észlelik a kihelyezett termékeket.
A vásárlásösztönző áruprezentáció megvalósulását a Wrigley Hungária Kft. hazai fejlesztésű és gyártású, egyedi kínáló állványokkal biztosítja.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >