Forgalomnövekedéssel zárta 2024-et a sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt.
Jelentős forgalomnövekedéssel és létszámemeléssel zárta a tavalyi évet a sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt. – közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a dohányipari társaság létszáma egy év alatt 15 százalékkal nőtt, így a telephelyén üzemelő expandáló (dohánypuffasztó) cégek dolgozóival együtt a foglalkoztatottjainak száma december végére elérte a 750-et. Ezzel a cég a térség legnagyobb munkáltatójává vált.
A vállalat belföldi és export értékesítésből származó bruttó árbevétele tavaly 84,5 milliárd forint volt, amely 9,5 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.
Bár végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, a cég közlése szerint az adózás előtti eredmény várhatóan meghaladja majd az előző évi szintet.
A társaság filteres szivarka termékeivel piacvezető pozíciót szerzett Magyarországon, Spanyolországban és Görögországban, emellett az exportteljesítménye is nőtt. A cigaretta exportja 80 százalékkal, a szivarka kivitele pedig mintegy 5 százalékkal emelkedett – írták.
A sajtóanyag alapján a Continental tavaly 3,5 milliárd forintot fordított beruházásokra. A 2024-ben megvalósult fejlesztések közé tartozik egy a gyártóépületek korszerűsítését és napelemek telepítését magában foglaló 1,2 milliárd forintos energiahatékonysági program, valamint egy 1200 négyzetméteres raktárépület is a Pataki úti ipari parkban. A vállalat az idén további beruházásokat tervez, köztük egy 3600 négyzetméteres új készáru-raktár megépítését, amely várhatóan az év végén készül el.
A Continental Dohányipari Csoport egy olyan rendszert működtet Magyarországon, amely a dohánytermesztés és -feldolgozás teljes folyamatait lefedi. A közlemény szerint céljuk, hogy a piac csökkenésének ellenére továbbra is hozzájáruljanak a magyar dohánytermesztési hagyományok megőrzéséhez.
A Continental Dohányipari Csoport egy független, magyar családi tulajdonban álló magáncég, amely több európai dohányipari vállalatot egyesít. A 27 évvel ezelőtt Hódmezővásárhelyen alapított cégcsoport termékei Magyarország mellett harmincnál is több országban elérhetők. A cégcsoporthoz tartozik a szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt. és a több mint 130 éves sátoraljaújhelyi dohánygyár is.
A nyilvános cégadatok szerint a Continental Dohányipari Zrt. nettó árbevétele 2023-ban 77,161 milliárd, 2022-ben 63,725 milliárd forint volt. Adózott eredménye 2023-ban 9,69 milliárd, 2022-ben 8,232 milliárd forint volt.
Kapcsolódó cikkeink
Milliárdos osztalék, stabil ezermilliárdos forgalom – így teljesített 2024-ben az Országos Dohányboltellátó Kft.
Újra átlépte az ezermilliárd forintos árbevételi küszöböt az Országos Dohányboltellátó…
Tovább olvasom >A kínai piac tartja el a dohányipart
Miközben a világ nagy részén a szigorú szabályozások és adóemelések…
Tovább olvasom >A munkaerőhiány és az óriási hőség ellenére sem áll le a hazai dohánytermesztés
Bizakodva tekint a dohánybetakarítási szezonra a sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Csoport.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megérkezett az OKSZ kommentár a májusi kiskereskedelmi adathoz
A májusi kiskereskedelmi adatok újabb figyelmeztetést hordoznak: a kormányzat által…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Csökkent a kiskereskedelem lendülete májusban
A húsvéti költések után lassult a kiskereskedelmi forgalom bővülése májusban:…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: A nagyobb lendületre vár a kiskereskedelem
A május elég rosszul alakult a boltokban, különösen az élelmiszerüzletekben,…
Tovább olvasom >