Főpolgármesteri Hivatal: tesztelik a közterületi palacktartókat
Tesztelik a közterületi palacktartókat, amelyeknek célja, hogy a közterületi hulladéktól elkülönítetten legyen lehetőség a visszaváltható palackok gyűjtésére – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
A közlemény szerint elkészültek a közterületi palacktartók prototípusai, ezekből a Budapesti Közművek 20-20 darabot helyez ki a tömegközlekedés és turizmus szempontjából frekventált közterületeken. A Budapesti Közművek 90 nap elteltével jelentést készít üzemeltetési tapasztalatairól.
„A palackvisszaváltás új rendszere a köztisztasági feladatellátást is új kihívások elé állította” – írták.
A Budapesti Közművek tesztprojektjének célja kettős: a visszaváltható palackok külön gyűjtési lehetőségével egyrészt a közterületi kommunális hulladékgyűjtők terhelését kívánja mérsékelni, másrészt elő kívánja segíteni a visszaváltható hulladékok visszagyűjtött mennyiségének növelését, ezáltal a körforgásos hulladékgazdálkodás térnyerését
– áll a közleményben.
A közleményben az olvasható, a gyűjtők tervezésekor szempont volt, hogy a tartóeszközről egyértelműen megállapítható legyen: azok kizárólag a visszaváltható palackok elhelyezésére szolgálnak.
Továbbá kialakításuk a legkevésbé legyen alkalmas arra, hogy egyéb hulladékokat helyezzenek el rajta vagy benne, valamint a tartóeszköz nem akadályozhatja az oszlopon telepített, meglévő hulladékgyűjtő edények ürítését, üzemeltetését, tisztítását, cseréjét.
Kapcsolódó cikkeink
Az idősebbek vezetik a visszaváltást Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmérés: A magyarok 98 százaléka használja a visszaváltó rendszert
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >„A visszaváltó automatás rendszer a 20. század technikája a 21. században”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

