Fontosak a lakóhely közeli üzletek
A kisboltok egyáltalán nem hagyják hidegen a fogyasztókat. Szinte nincs is olyan ember, aki ne érdeklődne az iránt, hogy a környékén milyen vásárlási lehetőségei vannak, sőt döntő többségük be is tér ezekre a helyekre – mutat rá az egymás közelében élők közösséggé szerveződését segítő alkalmazás, a Miutcánk által készített kutatás.
Nincsenek könnyű helyzetben a kisboltok a kereskedelmi versenyben, az azonban mindenképpen örömteli hír számukra, hogy a vásárlók nagyon is érdeklődnek irántuk. Az emberek elsöprő többsége, csaknem 95 százaléka ugyanis kíváncsi arra, hogy milyen kisebb üzlet vagy piac található a közvetlen közelében. Mindez abból a kutatásából derül ki, amelyet a Miutcánk csaknem 850 felhasználó bevonásával készített, az október elején indított, az otthonunktól legfeljebb 10 percre található boltokban való vásárlást fókuszba állító #helybenveszem kampánya kapcsán.
Az egymás közelében élők közösséggé szerveződését segítő alkalmazás adataiból kiderül, hogy az emberek részéről az érdeklődésnél valójában sokkal többről van szó. A válaszadók háromnegyede ugyanis több-kevesebb rendszerességgel vásárol is az utcájában, a közelében található üzletben. Mindez annak ellenére így van, hogy a kutatásban részt vevők háromnegyede a leginkább kedvelt üzlettípusként a szupermarketeket nevezte meg.
A válaszadók szerint annak, hogy valaki az otthona közelében lévő helyre tér be, ma még azért jellemzően kényelmi okai vannak. A válaszadók mintegy 60 százaléka ugyanis azzal indokolta ezen döntését, hogy számára ez a legegyszerűbb megoldás, így ugyanis nem kell messzire mennie. Szorosan ehhez tartozik, hogy csaknem 30 százalék kifejtette: ilyenkor nem kell autóba ülnie, elég gyalogolnia, vagy kerékpárra is pattanhat. Megközelítően 20 százalék viszont döntésével kifejezetten a környékre szeretne jótékony hatással lenni. Ők úgy vélték, ezzel a hozzáállással a helyi vállalkozásokat támogatják. Ennél kisebb, de még mindig markáns, 20 százalékos kör pedig kimondottan érzelmi alapú megközelítést említett.
– Ezeken a helyeken fontos bizalmi tőke alakulhat ki vevő és eladó között, ami egy nagy forgalmú helyen ma már elképzelhetetlen. Nem szeretnénk, ha ennek lehetősége feledésbe merülne. Éppen ezért indítottuk el a helybenveszem kampányunkat is – fejtette ki Horváth Gáspár, a Miutcánk társalapítója.
A felmérés a kifogásokat is igyekezett feltárni. Ami leginkább visszatartja az embereket a kisboltoktól, az a magas ár; a válaszadók 60 százaléka hivatkozott erre. A másik jellemző érv volt, hogy ezeken a helyeken nem lehet egyszerre elintézni a nagyobb bevásárlást. A megkérdezettek mintegy fele jelezte, hogy számára egyszerűbb olyan helyre menni, ahol erre adott a lehetősége még akkor is, ha volán mögé kell ülnie. //
Kapcsolódó cikkeink
Költségtudatosság és tech-nyitottság – így utaznak külföldre a magyarok idén a Visa felmérése szerin
A magyarok 36%-a tervez külföldi nyaralást a közelgő szabadsága alatt,…
Tovább olvasom >Tízből kilenc fogyasztó már a mesterséges intelligenciára bízza az online keresést
A Bain & Company friss jelentése szerint a fogyasztók 80%-a…
Tovább olvasom >Növekszik a 3D-nyomtatott hús elfogadottsága Németországban
Németországban egyre nyitottabbak a fogyasztók a 3D-nyomtatott, laboratóriumi körülmények között…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >