Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában
A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

(Fotó: Pixabay)
Az ágazat generációváltását előmozdítja, ha a nyugdíjkorhatárhoz közel álló, vagy azt már elérő gazdálkodók üzemeit fiatalabbak veszik át. A Közös Agrárpolitika keretében, európai uniós társfinanszírozásból megvalósuló kiírás ezt az idős és fiatal korosztály közötti együttműködést kívánja ösztönözni. A felhívás alapján az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény szerinti azon gazdaságot átadó természetes személy részesülhet támogatásban, aki az előírt mentorálási időszakban segíti az átvevőt a gazdaság folyamatos működtetéséhez szükséges feltételek megteremtésében, legalább 10 000 euró STÉ (Standard Termelési Érték) üzemmérettel vagy legalább 10 000 euró összegű árbevétellel rendelkezik, továbbá elérte, vagy a támogatás segítségével megvalósuló művelet befejezésének időpontjában eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt. Fontos előírás, hogy a támogatást igénylőnek rendelkeznie kell a felhívásban meghatározott gazdaságátadási szándéknyilatkozattal, amely benyújtása a támogatási kérelem mellékleteként kötelező. A pályázati felhívás a gazdaságátadási szerződés gazdaságátvevővel történő megkötését, a gazdaság átruházását, az átadó gazdálkodásának szabályos lezárását szolgáló tevékenységek elvégzését, valamint a kiírásban előírt kötelezettségek teljesítését támogatja. A gazdaságukat átadó mezőgazdasági termelők, a 2025. augusztus 28-tól nyíló kérelembenyújtási időszakban – a mezőgazdasági üzem méretének vagy az árbevételük függvényében – 4 és 20 millió forint közötti támogatást igényelhetnek. A pályázati felhívás minden kapcsolódó dokumentuma az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu/ címen érhető el.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A leghatározottabban fel kell lépni az aranyszínű sárgaság fertőzést terjesztő szőlőkabóca ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Franciaország elutasítja az uniós agrárköltségvetési tervezetet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >