Fontos határidők a 2024-es adóévre vonatkozóan
Január 31-én két fontos adózási határidőre kell figyelniük az érintetteknek.
Az érintett adózóknak ezen időpontig kell befizetniük a 2023. évi bevallásukhoz kapcsolódó élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét. A díj számítási alapját kizárólag az élelmiszerlánc-felügyelet hatálya alá tartozó tevékenységekből származó árbevétel alkotja. Ennek részletes listája elérhető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján. Az átutalás során szükséges feltüntetni a befizetésre kötelezett adószámát, valamint a letöltött pénzügyi bizonylat számát is a megjegyzés rovatban.
A biztosítók számára is kiemelt jelentőséggel bír ez az időpont, ugyanis a 2023-ban elszámolt biztosítási díj után, ugyanezen napig kell az extraprofit adókról szóló 197/2022 (VI.4.) Kormányrendeletben részletezett biztosítási pótadót megállapítaniuk, bevallaniuk és egyúttal megfizetniük az adóhatóság számára. Az adóalapot a különböző biztosítási szolgáltatásokból származó biztosítási díj összege határozza meg, melyre sávosan progresszív adókulcsokat kell alkalmazni. Fontos megjegyezni, hogy azoknak a kapcsolt vállalkozásoknak, amelyek szétválással vagy kiválással jöttek létre 2022. július 1. után, adóalapjukat közösen kell meghatározni, valamint az adófizetési kötelezettségüket az egyes adóalapok arányában kell szétosztani.
Az adatszolgáltatások és díjfizetések elmulasztása esetén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogszabályban meghatározott szankcióval élhet, ezért minden érintett félnek érdemes meggyőződnie arról, hogy esetükben fennállnak-e a kötelezettségek.
Kapcsolódó cikkeink
Svédasztal az iskolákban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb sütőipari üzem tevékenységét függesztette fel a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magas kockázatú vármegyékben a madárinfluenza elleni kötelező intézkedések léptek életbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AgriTech InnoExpo 2025 – ahol az innováció találkozik a természettel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >