Fontos a biztonságos hazai élelmiszerek eljuttatása a fogyasztókhoz
A magyar kormány számára fontos, hogy a biztonságos hazai élelmiszerek eljussanak a fogyasztókhoz, és ezt segíti a termelői piacok megléte – hangsúlyozta Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten a „Vidék Mustra – Termelői piac a város szívében” című eseményen.

Egyre többen vásárolnak a termelői piacokon (Fotó: Pixabay)
Kiemelte, Magyarországon 2012 óta megháromszorozódott a termelői piacok száma, és 300 fölé emelkedett. Nobilis Márton ismertette, hogy a kormány a vidékfejlesztési programban több mint 200 pályázónak 6 milliárd forintot biztosított a helyi termelői piacok kialakítására.
Az államtitkár elmondta: a magyar élelmiszerek jó minőségűek, biztonságosak, és ez a termelői piacokon is egyértelműen megjelenik. Hozzátette, hogy a jogszabályi változásnak köszönhetően a kistermelők lakóhelyük 40 kilométeres körzetén túl is értékesíthetik termékeiket.
Támogatás is segíti az élelmiszeripart
Nobilis Márton szólt arról is, hogy a kormány az előző európai uniós fejlesztési időszakban, 2014 és 2020 között 468 milliárd forinttal támogatta a magyar élelmiszeripart, a következő pénzügyi ciklusban 2021 és 2027 között 750 milliárd forintot különített el erre a célra. Fontos, hogy ebből a forrásból a nagyobb vállalkozások mellett a kisebbek is részesüljenek – jegyezte meg az államtitkár. Galisz Tamás, a Magyar Piac Szövetkezet koordinátora a belvárosi termelői piac megnyitóján elmondta, hogy Budapesten a VIDÉK MUSTRA programot tíz éve indították, a mostani belvárosi termelői piacon péntekenként 8 és 14 óra között várják a vásárlókat adalékmentes termékeikkel az Agrárminisztérium előtti területen.
Balogh-Madár Emese, V. kerületi alpolgármester hangsúlyozta: kerületi akciókkal rendszeresen segítik a hazai termékek értékesítését. A belvárosi termelői piaccal további értékes közösségi tér kerül fel a kerület térképére – tette hozzá.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: hamarosan újraindulhatnak a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi…
Tovább olvasom >Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási…
Tovább olvasom >Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >