Folytatódott a fejlesztési hullám a magyar agráriumban
A mezőgazdasági beruházások mértéke az idei év első negyedévében csaknem 21 százalékkal, míg a második negyedévben több mint 25 százalékkal növekedett. A már megvalósított fejlesztések a hatékonyság növekedésén keresztül hozzá hozzájárulnak a jelenlegi háborús gazdasági helyzet áthidalásához is.

Több száz milliárd forint került beruházásra az agráriumban (Fotó: Pixabay)
A mezőgazdaság és élelmiszeripar átfogó technológiai megújítását szolgáló Megújuló vidék, megújuló agrárium kormányzati program az egyre nehezebb gazdasági környezetben is lökésszerű hatást tudott gyakorolni a fejlesztésekre. Az idei év első félévben összesen 293 milliárd forintot költöttek beruházásokra a gazdálkodók. Az élelmiszeriparban megvalósuló fejlesztések a 2021-es élénk beruházási aktivitást követően 2022 első félévében is bővültek. Az ágazat beruházásainak volumene az első negyedévi 4,3 százalék után a második negyedévben 6,6 százalékkal bővült. Az élelmiszeripari vállalkozások 2022 első félévében összesen 172,6 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre.
A vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó, magyar költségvetésből származó megemelt nemzeti társfinanszírozásának köszönhetően elindított nagyszabású beruházási program 2021 eleji kezdete óta a mezőgazdaság fejlesztései 836, míg az élelmiszeripar beruházásai 598 milliárd forintot értek el. Az európai energiaválság, az input anyagok költségnövekedése és a háborús gazdasági környezet felértékeli a megvalósított, hatékonyságot segítő és előremutató fejlesztéseket. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a magyar agráriumra válságok idején is számíthat az ország és az agrárium is számíthat a kormányzatra.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: rendkívüli segítséghez jutnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott…
Tovább olvasom >Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >