Folytatódik az iskolagyümölcs-program
Félmillió általános iskolás tanuló jut átlagosan kétnaponta friss gyümölcshöz hétfőtől a Nemzeti Iskolagyümölcs-program keretében. Az idén már az ötödik és hatodik osztályosokra is kiterjesztették a lehetőséget – közölte a program egyik beszállítója, a Matész-Fruct Kft. hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium a 2013/2014-es tanévben is folytatja az uniós társfinanszírozású országos programot. Ennek célja, hogy elősegítse a gyerekek zöldség- és gyümölcsfogyasztását, ezáltal hozzájárulva az egészséges táplálkozási szokások kialakulásához, az elhízás elleni küzdelemhez, valamint az ezekkel összefüggésben kialakuló betegségek megelőzéséhez.
Az idén az alsó tagozatosok mellett már az ötödik és hatodik évfolyamon tanulók is részt vehetnek a kezdeményezésben. Az intézmények egyszerűbben igényelhetik a termékeket, valamint a hatóságok és a beszállítók adminisztrációs terhei is jelentősen csökkentek – sorolták a változásokat.
Mint írták, a 2009-ben indult egészségmegőrző programhoz évről-évre egyre több iskola csatlakozik. Ennek köszönhetően hétfőtől csaknem 535 ezer tanuló jut friss gyümölcshöz. A program keretében a gyermekek átlagosan kétnaponta kapnak legalább kétféle, magyar termelőtől származó gyümölcsöt – közölték. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minimalizálják a hulladékot a visszaváltó rendszerek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EmpCo 2026: egységes EU-s szabályok a zöld állításokra – a GREEN BRAND már felkészült a változásra!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
