Folytatódik az FMCG Kereskedők Foci Tornája
2012-ben június 9-e lesz az a nap, amikor a tíz legrangosabb FMCG kereskedőlánc csapatai immár második alkalommal csapnak össze a kitüntető bajnoki címért. A tavalyi premier rendezvény után idén, a foci EB és a Nyári Olimpiai Játékok évében ismét versenybe szállnak a szektor kiválóságai, hogy összemérjék állóképességüket és focitudásukat. A kispályás tornának a kiváló feltételeket biztosító Újbudai Sportcentrum fog otthont adni.
A részvétel legfontosabb kritériuma változatlanul az, hogy a keretcsapat kizárólag a regisztráló cég kollégáiból tevődhet össze, de az együttesek verbuválásánál azt is figyelembe kellett venni, hogy a válogatottak képviselője csak az lehet, aki idén már betöltötte, vagy az év végéig betölti a 25. életévét.
A torna éppen a labdarúgó Európa-bajnokság második napjára fog esni, így remek alkalom kínálkozik arra, hogy a rangos sporteseményt kellő módon nyissuk meg egy magas színvonalú rendezvénnyel. Az EB rajongóknak sem kell azonban izgulni, hiszen a helyszínen kivetítőn is követhetik majd a fontos mérkőzéseket. A résztvevők két meccs közt pihenésképpen kipróbálhatják magukat a csocsó asztaloknál is, amik egész nap várni fogják a lelkes futball őrülteket. A program 9 órakor kezdődik, a szervezők minden érdeklődőt várnak az alábbi helyszínen: Budapest XI. kerület, Bártfai utca 52/b, ahova a belépés ingyenes.
A foci torna nem valósulhatna meg szponzoraink támogatása nélkül, akiknek szeretnénk ezúton is köszönetet mondani.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyasztóközpontúság a sajátmárkák növekedésének kulcsa – PLMA-csúcstalálkozó Koppenhágában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös Green Awards díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >