Folytatódik az együttműködés a DVTK és a Borsodi között
Folytatódik az együttműködés a DVTK és a Borsodi között, így hazánk egyik legnépszerűbb sörmárkája marad a DVTK egyik főtámogatója az NB I.-ben is.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/07/Spiegel_Gyorgy-1024x683.jpg)
Spiegel György
Jövőre lesz 10 éve annak, hogy a Borsodi támogatóként csatlakozott a DVTK-hoz, és nagyon hálásak vagyunk, hogy jóban-rosszban kitartottak mellettünk – nyilatkozta Sántha Gergely, a DVTK elnöke. – Külön is büszkeséggel töltött el, hogy a másodosztályban is velünk volt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye és az ország egyik legnépszerűbb sörmárkájának gyártója, és így közösen ünnepelhettük meg a feljutást és a megérdemelt bajnoki címet. Az elmúlt évek negatív gazdasági folyamatai, a háborúval járó infláció és a koronavírus-járvány hatásai mindannyiunkat megviseltek, a gazdaság szereplőit és a sportegyesületeket egyaránt, újra fel kellett ismernünk, hogy külön-külön nem fog menni. Ahogy már korábban sokszor elmondtam, össze kell fogunk ahhoz, hogy igazán komoly eredményeket érhessünk el. Természetesen a támogatás az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal sem korlátozódik a labdarúgó csapatra, hiszen hazánk legnagyobb vidéki multisportklubjaként minden csapatsportágunk mezén megjelenik a Borsodi. Köszönjük a kitartó támogatást!
Az aláírást követően a Borsodi Sörgyár részéről Spiegel György marketingigazgató köszöntötte a hosszabbítást klubbal:
Közös utunk tíz évvel ezelőtti kezdete óta a Borsodi büszkén áll a DVTK egyik főszponzoraként, mély és tartalmas kapcsolatot ápolva a klubbal és közösségével. Az elmúlt tíz év az együttműködésünk erejét bizonyítja, és megtiszteltetés számunkra, hogy szerves részei lehetünk a DVTK útjának. A klub és a szurkolók által tanúsított szenvedély és elkötelezettség továbbra is inspirál minket, és örömmel folytatjuk az együttműködést. A partnerség során nem csak azt láthattuk, hogy márkánkat a régió legnagyobb és legrangosabb klubja mellett mutatjuk be, hanem a DVTK közösségének melegsége és hűsége is átölelt minket. Nagyon büszkék vagyunk a partnerségünkre és a közös értékekre, amelyek összekötnek bennünket.
Spiegel György külön kitért arra is, hogy a Borsodinak a szurkolókkal és a DVTK közönségével is remek kapcsolatot sikerült kiépítenie:
Őszinte köszönetünket fejezzük ki a klub elkötelezett szurkolóinak, játékosainak és a klubnál dolgozóknak, amiért nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ez a partnerség átütő sikert arasson. Továbbra is emeljük korsóinkat a győzelmekre, a bajtársiasságra és a gyönyörű játék iránti közös szeretetre. Együtt vagyunk, győzni fogunk!
Kapcsolódó cikkeink
Triplázott a Borsodi – 2025-ben is Legjobb Munkáltató minősítést kapott
A Borsodi Sörgyár idén immár harmadik alkalommal kapta meg a…
Tovább olvasom >Fenntarthatósági jelentést adott ki a Borsodi
A Borsodi Sörgyár idén szeptemberben ismét megrendezte az immár hagyományos…
Tovább olvasom >Signature 40 újra – Szintet lépett a Signature Platform: elindult a Signature Alumni Club
2024-ben soha nem látott magaslatokra ért a Signature 40 lista.…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >