Folytatódik a Vedd a hazait! – Védd a hazait! kampány
Folytatódik az idén is a magyar termékek vásárlását ösztönző Vedd a hazait! – Védd a hazait! elnevezésű kampány, amelyhez több ezer magánszemély és több mint száz vállalkozás is csatlakozott – mondta a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője online sajtótájékoztatón szerdán.
Benedek Eszter elmondta, hogy a mozgalom hirdetési kampányaiban eddig 23 cég vett részt, és a kampányok értéke elérte a 200 millió forintot.
Ismertette: a kezdeményezést lassan egy éve indították a közösségi médiában. Először a Facebookon egy profilkép keret beállításával bármely maganszemély virtuálisan is kifejezhette, hogy egyetért a célkitűzéssel, szívesen vásárol magyar terméket, ezzel hozzájárul a magyar munkahelyek megőrzéséhez. Ezt követően a gyártók összefogásával több televíziós és közterületi kampányban buzdítottak a hazai termékek vásárlására.
Az ügyvezető közölte, hogy az elmúlt egy évben 30 új cég csatlakozott a Magyar Termék védjegyrendszerhez, így a használók száma már meghaladja a 180-at.
A sajtótájékoztatón felszólalt a kampányban résztvevő néhány kereskedelmi és húsipari cég képviselője is, akik a koronavírus-járvány hatásairól beszéltek a hazai élelmiszergyártás- és fogyasztás szempontjából.
Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerint az elhúzódó járvány hatása jól látszik az élelmiszerboltok forgalmában is. Mivel a vendéglátóhelyek többsége zárva tart, az embereknek másként kell megoldani az étkezésüket. A SPAR tapasztalata szerint az online vásárlásban átlagosan 22-23 ezer forint egy vásárlás értéke, és jellemzően nagyobb tömegű árukat vásárolnak, amivel feltöltik az otthoni készleteket.
Tartósan nőtt a főzéshez szükséges termékek, valamint az otthoni és munkahelyi kisétkezésekhez vásárolt áruk bolti forgalma. Ez érezhető a SPAR bicskei üzemében gyártott és áruházaiban forgalmazott Regnum frisshús termékek növekvő népszerűségében is. Ezért is tartotta fontosnak a SPAR, hogy a Regnum termékek hazai eredetét védjegyekkel is igazolják – jegyezte meg.
Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy az ellátásbiztonság elsődlegessége mellett a húsipari cégeknek még ilyen körülmények között sem szabad elfeledkezni a folyamatos fejlesztésekről. A vásárlói igények kiszolgálása érdekében a Pápai Hús kétmilliárd forintból fejlesztette a gépparkját. Ezen felül 2020-ban lépett piacra Pápai Ízek márkájú vegán burger pogácsájával és szendvics feltétjével. A termékcsaládot az idén vegán virslivel és pástétomokkal bővíti.
Tamáskovitsné Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketing menedzsere elmondta, hogy a járvány csaknem egy évének hatása kimutatható a húsáruk fogyasztásának változásában. Egyértelmű tendencia például a szeletelt termékek népszerűségének növekedése. Ezt látva a Gyulahús tavaly végrehajtott egy olyan beruházást, amellyel ezt a kapacitását növelte. A járvány gazdasági és életmódbeli hatásainak tudható be szerinte az is, hogy az ismert, megbízható márkák magasabb minőségű termékei, valamint az olcsó húsáruk forgalma nőtt, szemben a kettő között lévő termékekkel.
Zab Gábor, a KOMETA 99 Zrt. belföldi készítmény-értékesítési igazgatója kiemelte, hogy a KOMETA számára járványhelyzetben is kiemelten fontos a korszerű táplálkozás és a környezettudatosság. A beruházások és termékinnovációk irányát is ez jelöli ki. Terveik szerint a korábbi évek növekedési ütemét fenntartva néhány éven belül megkétszerezik termelési kapacitásukat, és 400-500 új munkahelyet teremtenek Kaposváron. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
40 magyar város 73 SPAR üzletének több mint 8000 termékét viszi házhoz a Wolt: Már a heti nagybevásárlást is online intézik a magyarok
Bolti árakon intézi helyettünk a nagybevásárlást a SPAR 73 magyarországi…
Tovább olvasom >A SPAR a 2025-ös Fedettpályás Atlétikai Európa-bajnokság szponzora
Támogatja idén a SPAR lesz a 2025-ös Fedettpályás Atlétikai Európa-bajnokságot,…
Tovább olvasom >40 millió euróból bővíti ljubljanai raktárát a SPAR Slovenia
A SPAR Slovenia egy 2. 000 m²-es modern létesítménnyel bővíti…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >