Folytatja napelemes beruházásait a SPAR
A SPAR Magyarország elkötelezetten folytatja eddigi napelemes beruházásait, s ennek mentén a jövőben is olyan fejlesztéseket tervez, amelyekkel hozzájárul a vállalat karbonlábnyomának csökkentéséhez.
A SPAR hálózatán belül négy áruház, egy szegedi, egy pécsi, a dorogi, és a gödi áramellátását támogatja kiépített napelem rendszer. Mindegyik kis erőmű 50 kW-os teljesítményű, éves szinten együttesen 230-240 MWh villamos energiát termelnek, amellyel az adott üzlet teljes fogyasztásának 12-13 százalékát fedezik.
„Az első napelem rendszert 2020 májusában üzemeltük be Szegeden a Csillag téri üzletünkben, ezt követte másodikként a pécsi és harmadikként a dorogi egységünk 2022-ben, míg idén a gödi áruházunk válthatott át részben e környezetbarát működésre. A leendő beruházásaink esetében is ragaszkodunk ahhoz az elvhez, hogy ahol csak lehet, napelemes energiaforrást is felhasználjunk egységeink működtetéséhez, így ennek mentén tervezzük a jövőbeli fejlesztéseinket is”
– mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Szavai szerint a fotovoltaikus energiafelhasználás egyik fontos láncszeme a cég energiatudatos törekvéseinek, amelyeket új beruházásai és a régi, meglévő üzletek felújítása során is szem előtt tart.
„Az elmúlt években minden építés és korszerűsítés során arra törekedett vállalatunk, hogy korszerű LED világítást, hőszivattyús hűtési és fűtési rendszereket építsünk ki, s lehetőleg hasznosítsuk a működés során keletkezett úgynevezett hulladékhőt, például meleg víz előállítására”
– hangsúlyozta.
A modernizált SPAR üzletek belső tereiben energiahatékony kereskedelmi hűtésrendszerek, ajtózott hűtőbútorok segítik a még takarékosabb áramfogyasztást, az épületek homlokzati hőszigetelése pedig további megtakarítást eredményez az energiafelhasználás területén. Az üzletek felújításakor szinte minden alkalommal megtörténik a nyílászárók cseréje is. Mindez együttesen azt eredményezte, hogy 2022-ben már kevesebb földgázt, távhőt és villamos energiát kellett külső forrásból vásárolnia a hazai üzletláncnak, mint az azt megelőző, 2021-es esztendőben, s a teljes energiafogyasztás is érzékelhetően csökkent az előző időszakhoz viszonyítva.
Kapcsolódó cikkeink
40 millió euróból bővíti ljubljanai raktárát a SPAR Slovenia
A SPAR Slovenia egy 2. 000 m²-es modern létesítménnyel bővíti…
Tovább olvasom >Elindult a Nestlé és a SPAR Évtervező kampánya
Az újév kezdetén sokan döntenek úgy, hogy változtatnak életmódjukon, ám…
Tovább olvasom >A SPAR Slovenia a YouSea Institute-tal gondoskodik a tengerpart tisztaságáról
A SPAR Szlovénia a YouSea Intézettel közösen nagyszabású tengerparti takarító…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mere Magyarországon: árlista már van, bolt még nincs
A Mere orosz kiskereskedelmi lánc hivatalosan még nem nyitott boltot…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >