Folytatja az expanziót a SPAR
Új üzletegységet nyitott Budapesten, a Váci úton a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Az áruház több mint félezer négyzetméter eladótérrel rendelkezik, 317 millió forint beruházás keretében valósult meg, s 22 munkahelyet teremtett. A SPAR idén a franchise hálózatának bővítésére és saját üzemeltetésű üzleteinek felújítására koncentrál.
500 négyzetméteres eladótérrel rendelkező, korszerű üzletegységet nyitott a fővárosban, a Váci út 34. szám alatt a SPAR Magyarország. Ez az osztrák családi tulajdonban lévő áruházlánc 387. saját üzlete Magyarországon. A beruházás közel 2 hónap alatt valósult meg és 317 millió forint befektetéssel járt. A helyszín kiválasztását és a vásárlóknak kínált termékportfólió összeállítását piaci elemezés előzte meg, amely szerint a XIII. kerület, s az új üzlet közvetlen közelében élők kellő vásárlóerővel rendelkeznek és igénylik a SPAR minőségi, gazdag választékát. A jelenlegi jogszabályok szerint ez az üzletegység sem lehet nyitva vasárnap, így hétfőtől szombatig 7.00-22.00 óra között tart majd nyitva. Az áruház 22 embernek ad munkát és a vásárlókat május 28-tól fogadja.
Erwin Schmuck, a SPAR Magyarország ügyvezető igazgatója a megnyitó ünnepségen elmondta: a vállalat az elmúlt 24 évben mintegy 1 milliárd eurót fektetett be a magyar piacon, ebből csaknem 55 millió eurót 2014-ben, és ezzel mintegy 800 új munkahelyet is teremtett. Hozzátette: 2015-ben, ha nem is ilyen léptékben, de továbbra is az expanzió és a bővülés a cél, annak ellenére, hogy a külső gazdasági körülmények megváltoztak Magyarországon, s például a vasárnapi zárva tartásnak köszönhetően átalakulnak a vásárlási szokások.
A Váci úti áruháznyitásnak köszönhetően a SPAR összesen 393 ezer négyzetméteren szolgálja ki a vásárlókat. Az üzletegységben – a legszélesebb fogyasztói igényeknek megfelelően – hangsúlyos szerepet kapnak a kedvező árú SPAR sajátmárkás cikkek és a megszokott, kiváló márkatermékek is. A csemegepultban elérhetőek a cégcsoport saját húsüzeméből származó, ellenőrzött minőségű REGNUM hentesáruk és húskészítmények és széles a választéka a helyben sütött friss pékáruknak, a zöldség-gyümölcsnek és a hidegkonyhai készítményeknek is.
Kapcsolódó cikkeink
Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak
Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és…
Tovább olvasom >A fenntartható vásárlásért kampányol a SPAR Szlovéniában
Szlovéniában újabb lépést tett a SPAR a fenntarthatóság felé vezető…
Tovább olvasom >Itt a SPAR QUICK AND EASY: konténerbolt, ami megváltoztatja, amit a vásárlásról gondoltunk
Van élet a stadionbüfén túl! A SPAR idén tavasszal nemcsak szurkol, hanem jelen…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >