Folytatja az élelmiszerárak megfigyelését a Gazdasági Versenyhivatal
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2022. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolóját – közölte a GVH kedden az MTI-vel.

Már dolgozik az a munkacsoport, amelynek célja egy online árfigyelő adatbázis létrehozása
A versenyhivatal 2 milliárd forint fogyasztói jóvátételt ért el, valamint mintegy 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki tavaly. Eljárás alá 101 vállalkozást vontak, ebből 57-et bírságoltak meg, amelyek közül csak öten éltek a jogorvoslat lehetőségével.
A beszámoló alapján a GVH kartellekkel szembeni fellépése 2022-ben is folytatódott. A hatóság a versenyfelügyeleti bírságok 80 százalékát versenykorlátozó megállapodások miatt szabta ki, amelynek túlnyomó részét tették ki a legsúlyosabb, kartell típusú jogsértések.
A közlemény szerint a hatóság nemzetközi módszerek alapján ismét elemezte a versenyt védő tevékenységének hatásait. Óvatos kalkuláció alapján az elmúlt öt évben feltárt versenykorlátozó megállapodások, erőfölényes visszaélések, valamint versenyellenes fúziók káros hatásainak megakadályozása összesen 55 milliárd 412 millió forint hasznot hozott.
A versenyhivatal kiemelt feladatának tekinti a magyar családok jogvédelmének biztosítását, a családokat érintő fogyasztóvédelmi fellépés erősítését, emellett aktívan kiveszi a részét az infláció letöréséből is, hogy az év végére egyszámjegyűre csökkenjen az infláció Magyarországon – mondta az ülésen a GVH elnöke a versenyhatóság közleménye szerint.
Rigó Csaba Balázs jelezte: a versenyhivatal több gyorsított ágazati vizsgálatot is folytat az élelmiszerágazatban az élelmiszerinfláció mögött rejlő, a versenyjogot érintő okok részletes feltárása érdekében. Továbbá már dolgozik az a munkacsoport, amelynek célja egy online árfigyelő adatbázis létrehozása.
A közlemény idézi Bánki Eriket, a gazdasági bizottság elnökét, aki az ülést követően hangsúlyozta: az elmúlt időszakban tapasztalt bizonytalan és kiszámíthatatlan világgazdasági környezetben minden korábbinál nagyobb szükség van az aktív és cselekvő versenyhatóságokra. A családok védelme, illetve a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta infláció letörése elsőszámú prioritások. Az elfogadott beszámoló azt bizonyítja, hogy a magyar emberek és a magyar vállalkozások számíthatnak a Gazdasági Versenyhivatalra – fejtette ki.
Kapcsolódó cikkeink
A zöld állításokról szólt a GVH legújabb tudásmegosztó rendezvénye
Immáron hetedik alkalommal rendezett konferenciát a Magyar Compliance Akadémia (MCA)…
Tovább olvasom >Milliárdos piac és törékeny hitelesség – így alakul át a hazai influenszer marketing
Az influenszer marketing hazai piaca dinamikus növekedést mutat: az IAB…
Tovább olvasom >Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >