Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Az erről szóló tárgyalások keretében a magyar cég 65 százalékos tulajdonrész vásárlásáról írt alá szándéknyilatkozatot az EL.VI.Z. A.E.-vel. Közben a KazFoodProducts és az UBM tárgyalásainak eredményeképp megkezdődhetett egy kazahsztáni beruházás, a kivitelezést a következő hónapokban indíthatják el. A holland Royal Agrifirm Group magyarországi leányvállalatának akvizícióját ősszel zárták le, az UBM Feed Romania SRL-ben lévő 45 százalékos részesedést pedig eladták. A közlemény szerint a tranzakciók hozzájárultak ahhoz, hogy a társaság a júliussal kezdődő üzleti évük első felében az eddigi legjobb eredménnyel zárt. A várakozásokat meghaladva 6 hónap alatt 131,6 milliárd forint árbevételt, 5,4 milliárd forint EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) és 2,4 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el. A szemes terményekkel és olajos magvakkal kereskedő üzletág 1,7 milliárd forintos, valamint az állattenyésztéssel foglalkozó szegmens több mint 400 millió forintos vesztesége mellett a takarmánygyártás 4,7 milliárd forint adózás előtti eredményt mutat. A kilátások kedvezőek, a 2025-2026-os üzleti év második felében a piaci környezet kedvezőbben alakulhat. Bár az európai körülmények az utóbbi időben nem alakultak jól, hosszabb távon a sertéstenyésztés jó befektetés lehet az UBM számára – tették hozzá.
Az 1996-ban alapított UBM Magyarország piacvezető takarmánygyártója, belföldön és külföldön 9 gyártóegységet üzemeltet
Az előző üzleti évben több mint 198,6 milliárd forint, előtte mintegy 231,6 milliárd forint árbevétellel zártak. Az adózás előtti eredmény 1,5 milliárd forintról 1,9 milliárd forintra, az adózott eredmény 913 millió forintról 1,4 milliárd forintra nőtt. A társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard kibocsátója, részvényei a legutóbbi záráskor 1100 forintot értek, árfolyamuk egy éven belül 1000 és 1490 forint között mozgott.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Közel húszezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


