Folyamatosan érkeznek a támogatások a gazdákhoz
A Vidékfejlesztési Program keretében ebben az évben csaknem 400 milliárd forint támogatást fizettek ki a gazdáknak – közölte Nagy István agrárminiszter.

(Fotó: Pixabay)
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a 2021-2027 közötti időszakban – a korábbi évekhez képest – megháromszorozódott a rendelkezésre álló vidékfejlesztési források mértéke. A tárca még 2021-ben kidolgozta és elindította a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programot, amely a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációját tűzte ki célul. Az Agrárminisztérium az elmúlt két évben számos pályázati felhívást jelentetett meg, amelyekre a várakozásokat meghaladó mértékben nyújtottak be támogatási kérelmet a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplői – tette hozzá. Hangsúlyozta, a pályázatok elbírálása és a kifizetések is folyamatosak, csak az év utolsó hónapjában mintegy 60 milliárd forintot fizetnek ki a pályázatok nyerteseinek.
A magyar agráriumban új támogatási célként jelent meg a precíziós gazdálkodási technológiák elterjesztésének a támogatása
Nagy István példaként említette, hogy az öntözésfejlesztési támogatás évek óta folyamatosan a gazdák rendelkezésére áll, és a kérelmek beadására meghosszabbított határidőig, 2023. június 30. napjáig van lehetőségük az érintetteknek. A felhívás kapcsán ebben az évben több mint 8,5 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak. A tárcavezető kitért arra is, hogy a magyar agráriumban új támogatási célként jelent meg a precíziós gazdálkodási technológiák elterjesztésének a támogatása. Az erre a célra meghirdetett kiírás keretében idén 43,3 milliárd forintban részesültek a gazdálkodók. Hozzátette, a Vidékfejlesztési Program meghirdetett felhívásai közül az egyik legsikeresebb kiírásnak az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segítő, mezőgazdasági kisüzemek támogatására irányuló pályázati konstrukció bizonyult, amely kapcsán összesen 2022-ben 33,23 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek. A miniszter kiemelte, a magyar gazdák fejlesztési és támogatási forrásai jövőre is biztosítottak.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Történelmi fejlődésen ment keresztül a magyar vidék
A magyar vidék történelmi fejlődésen ment keresztül 2010 óta, de…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >Új, mezőgazdasági termények vizsgálatával foglalkozó mintavételi laboratórium létesült Fóton
Átadták a Mertcontrol csoport új, korszerű mintavételi laboratóriumát és székházát…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >