Nőhet a kidobott élelmiszer mennyisége a következő években
A Boston Consulting Group jelentése szerint 2030-ig világszinten évente 1,9%-kal fog emelkedni a kidobott élelmiszer mennyisége – olvasható a piacesprofit.hu-n.
A probléma a fejlett országokban főként a kiskereskedelemben, de még inkább a fogyasztóknál jelentkezik, főként amiatt, hogy túl sokat vásárolnak, amit végül nem tudnak elfogyasztani, vagy meg sem vesznek bizonyos élelmiszereket, mert nem felelnek meg az esztétikai követelményeknek.
A K&H kutatása arra kereste a választ, hogy mennyire tudatosan vásárolnak a magyar emberek élelmiszert, milyen gyakran dobják ki a szemétbe a különböző típusú élelmiszereket, illetve, szoktak-e közeli lejáratú élelmiszereket vásárolni.
A magyarok többnyire csak azt az élelmiszert vásárolják meg, amire valóban szükségük van, és a szavatossági időre is figyelnek. Amikor pedig közeleg a lejárati idő, inkább gyorsan felhasználják vagy kidobják az ételt, miközben csak töredékük juttatja el rászorulóknak ezeket az ételeket. Ha pedig többet főztek vagy vásároltak a kelleténél, akkor szinte ugyanannyian vannak azok, akik a háziállatuknak adják a vacsorájukat, és akik szerint a maradék nem nekik való.
Tartós élelmiszert kevésbé, pékárut annál gyakrabban dobunk ki
A kutatás arra is rávilágít, hogy a magyar lakosság úgy gondolja, többnyire nem szokott ételt a szemetesbe dobni. Ha azonban megnézzük külön-külön az egyes ételfajtákat, nagy eltéréseket láthatunk. Természetesen a tartós élelmiszerek – tészta, rizs, konzerv, olaj – és a hústermékek esetében fordul elő a legkevésbé, hogy szavatossági probléma miatt kidobnánk, bár itt is előfordul.K
A zöldség, gyümölcs, a tejtermékek, hús, felvágottak és pékáru esetében azonban már azok vannak nagyobb arányban, akik ritkán ugyan, de kidobják ezeket az ételeket. Mindezek közül a pékáru és a felvágott emelkedik ki, a válaszok alapján ugyanis ez az a két élelmiszertípus, amelyek a leggyakrabban végzik a szemetesben.
Kelendők a közeli lejáratú élelmiszerek
Egyre több boltban találkozhatunk külön polccal, ahova a közeli lejáratú élelmiszereket helyezik ki az eredeti ár töredékéért. Úgy tűnik, hogy erre is van kereslet, ugyanis összességében a válaszadók többsége (87%) szokott ilyen termékeket vásárolni, habár egyelőre csak ritkán. (piacesprofit.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Középárfolyamon vásárolhatnak a K&H ügyfelei külföldön
A K&H február 10-én egy új, kedvező visszapénz kupont vezetett…
Tovább olvasom >K&H: javulóban a kormányzati intézkedések megítélése a kkv szektorban
Jelentősen, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások…
Tovább olvasom >700 ezer felhasználó, havi 2 millió utalás a K&H mobilbankjában
Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >