Főleg hazai turistából van kevesebb a Nyugat-Dunántúlon
A Nyugat-Dunántúl kereskedelmi szálláshelyeit 2009. első négy hónapjában 2,7 százalékkal kevesebben keresték fel, mint egy évvel korábban. A vendégéjszakák száma 2,4 százalékkal csökkent – közölte a KSH.
A régió látogatottsága elsősorban a belföldi érdeklődés hanyatlása miatt csökkent.
A forgalom áprilisban már növekedett, ez azonban nem tudta ellensúlyozni a február–márciusi visszaesést.
Az első négy hónapban a régióba külföldről 1,4 százalékkal többen, belföldről 4,9 százalékkal kevesebben érkeztek. Az eltöltött éjszakák száma mindkét vendégkörnél csökkent, a külföldieknél 0,6 százalékkal, a belföldieknél 3,8 százalékkal. Az átlagos tartózkodási idő 0,4 százalékkal, 2,9 éjszakára nőtt.
Továbbra is Németország, Ausztria és Csehország a legfontosabb idegenforgalmi partner, közülük azonban a németek jóval kevesebben, asz osztrákok és a csehek közül többen látogattak a régióba..
Január-áprilisban a nyugat-dunántúli kereskedelmi szálláshelyek bevétele 12,56 milliárd forintot tett ki, amely 1,3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >