Fókuszban a közvetlen termelői értékesítés erősítése
Napjainkban kiemelt kérdés életünk minden területén a fenntarthatóság. Gazdasági és társadalmi szempontból ehhez jelentősen hozzájárul azoknak az élelmiszer-ellátási láncoknak a fejlesztése, melyek a helyi gazdaság erősítése, a vidéki közösségek megerősítése mellett minél kevesebb köztes szereplő bevonásával kínálnak megbízható, minőségi élelmiszereket közvetlenül a fogyasztóknak. Erre irányul az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló Rövid Ellátási Láncok (REL) fejlesztése című pályázati felhívás, mellyel kapcsolatban az Agrárminisztérium 2024. november 30-ig várja a véleményeket.

A REL hozzájárul a helyi tudás és hagyományok megőrzéséhez, erősítve a termelők és a fogyasztók közötti bizalmat (Fotó: Pixabay)
A REL együttműködések támogatása a termelők, feldolgozók és a fogyasztók közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok létrehozásával olyan együttműködések kialakítását ösztönzi, amelyeknek célja, hogy biztosítsa a termelők számára a méltányos megélhetést, illetve a fogyasztók jó minőségű, hazai forrásból származó élelmiszerekhez jutását. Fontos szempont, hogy a helyi termelés és értékesítés erősíti a helyi gazdaságot, helyi munkahelyeket teremt és őriz meg, illetve fejleszti a helyi turizmust. Ugyancsak lényeges, hogy a kisgazdaságokban a termelési rendszerek fenntarthatóbbak, a szállítási útvonalak pedig jelentősen lerövidülnek. A REL hozzájárul a helyi tudás és hagyományok megőrzéséhez, erősítve a termelők és a fogyasztók közötti bizalmat.
Közös projekttervre alapozott értékesítési formákat alakíthatnak ki a REL együttműködésben részt vevők a támogatás segítségével
Ez elősegíti a termelők közös és közvetlen piacra jutását, ugyanis Magyarországon egyre nagyobb igény mutatkozik a közvetlenül a termelőktől, vagy legfeljebb egy közvetítőtől vásárolt élelmiszerek iránt. Támogatási kérelmet mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozó, szociális szövetkezet, egyházi vagy önkormányzati fenntartású intézmény, non-profit szervezet, vendéglátóipari vállalkozás, közétkeztetésben vagy piacszervezésben tevékenykedő vállalkozás nyújthat be, kizárólag olyan konzorciumi formában, melyben a tagok függetlenek egymástól. Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb 70 millió forint lehet a legalább négy taggal rendelkező konzorciumok számára.
A Magyarország Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervének keretében megvalósuló Rövid Ellátási Láncok fejlesztése című pályázati kiírás széleskörű szakmai egyeztetéssel zajlott előkészítése után, most minden érdeklődő elmondhatja véleményét a felhívásról, mely az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán a társadalmasításra kerülő anyagok között található, a kap.gov.hu címen.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Új formákkal és új külsővel tér vissza a Barilla Al Bronzo az USA-ba
A Barilla bejelentette, hogy az Egyesült Államokban újra kapható lesz…
Tovább olvasom >Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >