Fokozza németországi terjeszkedésének ütemét a cseh Rohlik
Miközben a külföldi online élelmiszer-házhozszállító versenytársak egymás után vonulnak ki Németországból, a cseh Rohlik Csoport fokozza tevékenységét Európa legnagyobb gazdaságában, és a következő 12 hónapban a nullszaldó elérésére törekszik – nyilatkozta Tomáš Čupr alapító és vezérigazgató a Reuters hírügynökségnek.

Fotó: knuspr.de / Facebook
A 2021-ben több mint 1 milliárd dollárra értékelt, magántulajdonban lévő vállalat Németországban a Knupsr.de márkanév alatt működik, és áprilisban Berlinben is megkezdte tevékenységét, miután 2021-ben Münchenben, 2022-ben pedig Frankfurtban indult el. A cég következő célpontja Hamburg.
A vállalat szolgáltatását az elkövetkező néhány évben további 15 német városban szeretné elérhetővé tenni a vásárlók számára egy újabb forrásbevonási kör után, miközben egyre közelebb kerül az esetleges tőzsdei bevezetéshez – mondta el Čupr egy múlt havi interjúban a Rohlik prágai székhelyén.
2023-ra a Rohlik alacsony, 10 millió eurós nyereséget ért el a hazai cseh piacon, ahol 2014-ben indult. Tavaly Magyarországon is nyereséges volt, de a németországi terjeszkedés összességében mintegy 20 millió euróba került a cégnek – mondta a szakember.
Az online élelmiszerbolt, amely gyors házhoz-szállítással és a helyben beszerzett termékek széles választékával célozza meg a vásárlókat, a hatékonyság növelése és a változatosabb szállítási lehetőségek biztosítása érdekében elosztóközpontjainak automatizálásába is beruházott.
Čupr szerint a Rohlik vállalati szinten (a németországi növekedéssel együtt) a következő 12 hónapban nullszaldós lehet,. Úgy látja, hogy míg München már nyereséges, addig Berlin és Frankfurt a következő 18 hónapban „csak viszi majd a pénzt”, ám a cégnek megvan a modellje arra, hogy németországi tevékenységét nyereségessé tegye.
Gyors növekedés előtt áll Németország
Mivel a németeknek csak mintegy 2%-a él az online élelmiszerrendelés és házhozszállítás lehetőségével szemben a britek mintegy 8%-ával, a piac az elemzők szerint komoly lehetőséget kínál. A Statista adatai szerint a piac forgalma 2024-ben várhatóan meghaladja a 9 milliárd dollárt, és a több mint 13%-os éves növekedésnek köszönhetően 2029-re elérheti a 17 milliárd dollárt.
Csak másodlagos
Ez olyan szupermarketeket, mint a német piacvezető Edeka, a Rewe és az Aldi, arra ösztönözte, hogy online szolgáltatást indítsanak, bár arr elemzők szerint a hagyományos szereplők gyakran csak másodlagos, a vásárlói hűséget növelő szolgáltatásként tekintenek.
A széttagolt házhozszállítási piacot a Rewe vezeti, amely Németország legnagyobb területét lefedi, és éves bevétele nem éri el az egymilliárd eurót. A hollandiai székhelyű Picnic kevesebb mint félmilliárdos éves bevétellel követi a Rewet a sorban – mondta Kai Hudetz, a németországi Institute for Retail Research ügyvezető igazgatója.
A norvég Oda tavaly közölte, hogy kivonul Németországból, mert a forgalom nem tette lehetővé a gyors nyereségtermelést. A török Getir szintén bejelentette, hogy elhagyja Európát, így Németországot is, majdnem 18 hónappal azután, hogy megvásárolta a rivális Gorillát, és erőforrásait a hazai piacra összpontosítja.
Versenyben a diszkontokkal
Elemzők szerint a Picnic és a Rohlik marad a két valószínűsíthető versenytárs az ágazatban.
Hudetz szerint a Rohlik helyi beszállítókra és termékekre támaszkodó megközelítése a nagyvárosok tehetős vásárlói körében kedvező visszhangra talált. A szakember úgy látja, hogy a Rohlik sikere azon múlik, a vásárlók hajlandók-e többet fizetni, miközben a Picnic alacsonyabb árakat kínál, igaz szűkebb szállítási ablakot is.
Čupr állítása szerint az elmúlt évek keményebb gazdasági környezetére és az inflációra reagálva a Rohlik igyekszik több alacsonyabb árú sajátmárkás terméket bevezetni. Ezek jelenleg a bevételek 10%-át teszik ki, ami a következő két évben megduplázódhat, és végül a teljes üzlet mintegy negyedét adhatja.
– Ez persze némi árrésbe kerül – mondta Čupr. – Dönthetnék úgy, hogy nem ezen az árszinten dolgozunk, de akkor elveszíteném a vásárlókat a diszkontok miatt.
ESM
Kapcsolódó cikkeink
A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Kassza nélküli okosüzletek Németországban: a lassú kezdet után gyors növekedés
Németországban későn indult el a kassza nélküli üzletek bevezetése, mégis…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >