Fokozott hatósági fellépéssel is védi a magyar fogyasztókat és sertéstartókat az Agrárminisztérium
A külföldi termékek minőségére és nyomonkövethetőségére fókuszáló országos célellenőrzést rendelt el azonnali hatállyal az Agrárminisztérium. Az akció célja a magyar fogyasztók védelme és a nehéz helyzetbe került sertéságazat támogatása – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy az ellenőrzéssorozat hatékonyan kiegészíti az ágazatot segítő kormányzati intézkedéseket, mint például a 4 milliárd forintos rendkívüli támogatási konstrukció kidolgozása a sertéskoca tartók számára. A tárcavezető arról is beszélt, hogy az uniós szintű válsághelyzet közepette több országból érkezik nagy mennyiségben, Spanyolországból a korábbiaknál jelentősen alacsonyabb áron sertéshús Magyarországra. Utóbbi gyakorlat egyaránt felvet minőségi kérdéseket, valamint a csalárd hamisítási gyakorlat lehetőségét. A hazai sertéságazat védelme érdekében az Agrárminisztérium 2022. február közepétől többszintű ellenőrzéssorozatot rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek bevonásával – hangsúlyozta Nagy István.
A miniszter kiemelte, az akció egyik fő területe a sertéshústermékek országos ellenőrzése, fókuszálva a származás feltüntetésére, a korábbi fagyasztás jelölésére és a nyomonkövethetőségre. A vizsgálat során a hatósági szakemberek ellenőrzik majd az ipari feldolgozásra beérkező sertéshúst, továbbá a kereskedelemben a csomagolatlan termékek „zászlóellenőrzését” is elvégzik – sorolta Nagy István. A tárcavezető emlékeztetett, utóbbi körben ugyanis már több mint két éve kötelező a származást szöveges, illetve a nagyobb üzletekben grafikus „zászlós” formában is feltüntetni, ezzel segítve a jó minőségű magyar árut előnyben részesítő vásárlók eligazodását.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy az ágazati információk alapján felmerült a „vizezett” húsok magyarországi behozatalának lehetősége is, ami – a fogyasztók megtévesztése mellett – további, akár 30%-os árcsökkenést is eredményezhet. Ennek kiszűrésére a Nébih haladéktalanul megkezdte az első magyarországi tárolási helyként bejegyzett nagykereskedések fokozott átvilágítását, mintavételekkel kombinált ellenőrzését. A Nébih laboratóriumaiban a termékeken víz-, só- és adalékanyag tartalom elemzést, Salmonella és mikrobaszám vizsgálatot végeznek majd – tette hozzá Nagy István.
A tárcavezető hozzátette, a hatósági kiemelt ellenőrzéssorozat hatékonyan kiegészíti majd mindazokat az intézkedéseket, amelyeket az Agrárminisztérium a sertéságazat megsegítésére eddig meghozott. Ezek közül a legjelentősebb, hogy 4 milliárd forint összegű rendkívüli támogatást biztosít a sertéskoca tartók számára.
„Az agrártárca a továbbiakban is minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a hazai hústermelés több mint harmadát adó magyar sertéstartókat megsegítse, egyúttal a fogyasztók érdekeit is védje és biztosítsa számukra a kiváló minőségű hazai sertéshús folyamatos elérhetőségét”
– emelte ki a miniszter.
Kapcsolódó cikkeink
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) kapcsán kiemelten fontos, hogy…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >Egy hajmáskéri üzemből 3,4 tonna élelmiszert vont ki a hatóság
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >