Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben az alapítások száma mindössze 22 ezer, ami az elmúlt hét év leggyengébb eredménye. Bár a megszűnések dinamikája továbbra is jelentős, a társas vállalkozások száma 500 ezer fölött marad.
Nem hozott meglepetést a novemberi cégtrend, az OPTEN adatai szerint novemberben tovább folytatódott a társas vállalkozások számának mérséklődése. A hónap végére a társas vállalkozások száma kis mértékben meghaladta az 505 ezret, ami 11 ezerrel maradt el az előző év decemberi adatoktól.
A KSH 2024 első három negyedévére vonatkozó GDP-adatai csupán 0,7 %-os növekedést mutatnak, és az éves GDP alakulása kapcsán is legfeljebb ezen a szinten, de inkább ennél alacsonyabb értékkel érdemes számolni. Az optimista becsléseket visszafogja a mezőgazdasági szektor teljesítményének idei csökkenése, az ipar októberig tapasztalt gyengébb eredményei, valamint az építőipar eddigi szerény növekedése.
„A jelenlegi gazdasági környezetben a vállalkozók valószínűleg csak a legszükségesebb esetekben alapítanak új cégeket, ami jól nyomon követhető az alapítási statisztikákban.”
– mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője. 2024 novemberéig mindössze 22 ezer új társas vállalkozást jegyeztek be, amely az elmúlt öt év azonos időszakának legalacsonyabb értékét jelenti. Ez az adat különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy még a pandémia első évében is 3,5 ezerrel több vállalkozás alakult.
A vállalkozások megszűnésének dinamikája visszatért a járvány előtti szintekhez, nominális értelemben is az akkori értékek körül mozog. Ugyanakkor a cégalapítási kedv jelentős visszaesése dominál a cégtrendekben. Az idei év november végéig 11 ezerrel kevesebb társas vállalkozás működött, és év végére ez a szám várhatóan megközelíti a 12 ezret.
A tavalyi év az elmúlt évtized legnagyobb cégszámcsökkenését produkálta, meghaladva az évi 12 ezret. Tavaly november végére 11,5 ezerrel kevesebb társas vállalkozás működött az előző év decemberéhez képest, ugyanakkor ebben az időszakban 23,5 ezer új vállalkozás alakult, ez másfélezerrel több, mint az idei év ugyanezen időszakának adata.
Várható, hogy decemberben is több cég szűnik meg, mint amennyi újat alapítanak. Ugyanakkor az ünnepi időszakban a munkanapok száma alacsonyabb, ami kevesebb ügyintézést és ezzel kisebb ügyszámot is eredményezhet. Ennek alapján az éves cégszámcsökkenés idén várhatóan 12 ezer alatt marad, így a társas vállalkozások száma továbbra is meghaladja az 500 ezret.
„Láthatóan nagy szükség van gazdasági ösztönzőkre. Mind az új, mind a meglévő vállalkozások esetében kulcsfontosságú a pozitív gazdasági környezet megteremtése és a vállalkozói bizalom erősítése. Bár a cégalapítási kedv visszaesett, Magyarországon alapvetően nem hiányzik a vállalkozási hajlandóság. Ennek egyik bizonyítéka, hogy az aktív társas és egyéni vállalkozások együttes száma nem csökken, mivel az egyéni vállalkozások köre folyamatosan bővül.” – mondta Alföldi Csaba, céginformációs szakértő.
Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) novemberi értéke országosan 13,22 % százalék volt. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye produkálta, míg az Opten–CFI Zala, Somogy és Vas vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket.
Opten – CFI vármegyénként, 2024. november
Kapcsolódó cikkeink
Óvatosabban toboroznak a cégek jelenleg, mint ahogyan azt év elején tervezték
Az átlagos jelentkezőszámok továbbra is különösen magasnak számítanak a magyarországi…
Tovább olvasom >Júliusban a GKI konjunktúra indexe enyhén csökkent
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett –…
Tovább olvasom >Fojtott tempóban: a cégvilág még zsugorodik, de lassul a visszaesés
A hazai cégek száma továbbra is csökken, de a visszaesés…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >