Fogyasztóvédelmi egyesületek: a webáruházak túlnyomó része együttműködő
Az internetes kereskedő cégek túlnyomó része a tapasztalatok szerint együttműködő, de a fogyasztóknak is oda kell figyelniük vásárláskor – mondta a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) ügyvezető elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.
Baranovszky György szerint a webáruházak nem csupán kötelezettségből működnek együtt a fogyasztóvédelemben érintett szervezetekkel, hanem azért, mert nekik is ez az érdekük. A vállalkozók rendszerint nem szándékosan károsítják meg a fogyasztókat, de rengeteg előírásnak kell megfelelniük, ezért hibázhatnak – fogalmazott. Utóbbi lehetőségek közül kiemelte, hogy a kereskedők nem köthetnek ki az általános szerződési feltételekben a törvény szerinti 14 napnál rövidebb elállási időt.
Tapasztalatai alapján a csalók egyre jobban kiszorulnak az internetes kereskedelemből, de a korábbi visszajelzéseket, értékeléseket érdemes áttekinteni vásárlás előtt – hangsúlyozta. Baranovszky György hozzátette, hogy vita esetén többek között a Gazdasági Versenyhivatal, a járási hivatalok és a békéltető testületek segíthetnek. Utóbbiak nyilvántartják azokat a vállalkozásokat is, akiktől nem ajánlott vásárolni – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Teljeskörű adventi élelmiszer-biztonsági ellenőrzési eredmények – képekkel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Horvátországban az ünnepi kosár ára idén mintegy tíz százalékkal lesz magasabb, mint tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NKFH: gyermekeknek szánt étkészletet hívtak vissza nem megfelelő fogyasztói tájékoztatás miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
