Fogyasztók Hetei – a tudatos vásárlásért
Több mint félszáz programmal ünnepli az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület március 15-ét, a Fogyasztók Világnapját.
A Fogyasztók Hetei
rendezvénysorozat eseményei között lakossági
fórumok, tanácsadással egybekötött
áruházi kitelepülések, valamint rendhagyó
iskolai bemutatók, órák is szerepelnek. Az OFE a
világnaphoz kapcsolódóan minden évben
megszervezi a programsorozatot, hogy felhívja a figyelmet a
fogyasztóvédelem fontosságára, és
tájékoztassa a vásárlókat.
A Fogyasztók Hetei alatt zajló
„Lunch Box Challenge” program keretében tizenkét,
nyolc és tizennégy éves kor közötti
általános iskolás választhatja ki egy bő
skáláról azokat az ételeket és
italokat, amelyeket a legszívesebben enne és inna. A
Fogyasztói Világszervezet (Consumers’ International –
CI) ajánlásával kidolgozott akció azt
figyeli, mennyire befolyásolják a gyermekeket az étel-
és italreklámok, és mennyire képesek az
egészséges táplálkozás
követelményeinek megfelelően választani.
A Fogyasztók Világnapját
azóta ünnepelik az Egyesült Államokban, hogy
John F. Kennedy amerikai elnök 1962. március 15-én
kihirdette a négy alapvető fogyasztói jogot
összefoglaló nyilatkozatot. Ennek köszönhetően
a kormányok és az Egyesült Nemzetek Szervezete is
elismerte azt a tényt, hogy minden állampolgár
fogyasztóként is alapvető jogokkal rendelkezik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >