Fogyasztásösztönző kampány indul a nyúlhús népszerűsítéséért
Látványfőzéssel egybekötött sajtótájékoztatóval indult útnak a Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által szervezett nyúlhús fogyasztást ösztönző kampány. Az immár harmadik éve megrendezett promóció célja, hogy növekedjen a jelenleg mindössze 1-2%-os belföldi nyúlhús fogyasztás, valamint, hogy ez, a fehérjében gazdag húsféle legyen része a mindennapi étkezésnek is.
Először 2017-ben népszerűsítette közös kampánnyal a nyúlhús fogyasztását a szaktárca, a Nyúl Terméktanács és az Agrármarketing Centrum. Ma már minden nagyobb áruházláncban megtalálható ez a tápanyagokban és fehérjében gazdag húsféle, amely a korábbi kampányok pozitív hatásainak köszönhetően egyre népszerűbb a hazai fogyasztók körében. A szakemberek szerint még mindig nem eléggé, pedig exportnagyhatalomnak is számítunk: a kiváló minőségű magyar nyúlhús mintegy 90%-a többek között Németország, Svájc, Olaszország, Spanyolország, Románia, Hollandia hűtőpultjaiba és éttermeibe kerül.
A nyúlágazat évekig tartó válsága után az Agrárminisztérium számos intézkedéssel stabilizálta a szektort, amelynek ma már kézzelfogható eredményei vannak – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette: „Magyarország kiváló minőségű nyúlhúst állít elő, amely Európa-szerte igen keresett alapanyag. Ennek a húsfélének a magyar gasztronómiában is helye van, ezért az Agrárminisztérium célja, hogy minél többen ismerjék és fogyasszák ezt a rendkívüli élettani hatású élelmiszert.”
Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese kiemelte: „a nyúlhús alacsony koleszterintaralmú élelmiszer, fehérjetartalma kiemelkedően magas, így könnyen beilleszthető diétás étrendbe, fogyasztása egyaránt ajánlott kisgyermekek és idősek számára is”. Giczi Gergely hozzáfűzte: a promóció részeként összesen négy alkalommal tartanak kóstoltatásokat két budapesti áruházban. A szakember kitért arra, hogy az Agrármarketing Centrum által szervezett fogyasztásnövelő kampányok jelentős mértékben segítik az egyes termékpályák – így a nyúlhús – ismertségét, kedveltségét, egészségre gyakorolt hatásainak népszerűsítését is.
„A kampányok által egyre több nyúlhúsra mutatkozik kereslet az országban” – erősítette meg Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, továbbá hangsúlyozta: az elmúlt évek válsága után az Agrárminisztérium hathatós segítségével sikerült megállítani az anyaállomány csökkenését és kismértékben növelni a vágónyúl előállítás mennyiségét.
A szakmai szervezet célja az anyanyúl állomány azonnali, 10-15.000 egyeddel történő növelése, hogy az ágazat 2022-re mintegy 7 millió vágónyulat állítson elő, és a belföldi fogyasztás a jelenlegi 1-2 %-os szintről 5-10%-ra növekedjen. Ennek elérését nagyban segítené a nyúlhús ÁFA tartalmának csökkentése, a kedvezményes 5%-os szintre.
Az idei évben csatlakozott az országos kampány népszerűsítéséhez a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., amely számos áruházban és szupermarketben folyamatosan kínál nyúlhús termékeket.
„Elmondhatjuk, az évek során a nyúlhús iránti kereslet lassú, de biztos emelkedést mutatott. 2014-ben a bruttó éves forgalom több mint 46,5 millió forint volt, 2017-ben pedig közel 69 millió forint, ami 48%-os növekedést jelent” – fejtette ki Horváth Ferenc, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. élelmiszeripari cégvezetője.
A sajtótájékoztató végén Bede Róbert mesterszakács készített kóstolófalatokat a nyúlhúsból. Az ismert sztárséf szerint ez a zsírszegény húsféle a magyar konyhákban méltatlanul mellőzött, miközben rendkívül változatosan elkészíthető.
A 2018-as évben hazánkban, két üzemben összesen 3.795.709 vágónyulat 9948 tonna élősúlyban dolgoztak fel, az Olivia Kft. 48% és a Tetrabbit Kft 52%-os részesedésével. Az üzemek teljesítménye együttesen 2018-ban 304.912 darabbal nőtt, ez a 2017 –es évhez képest 8,7%-os emelkedést jelent az ágazat számára. Ezek az üzemek 100%-ban hazai előállítású, magyar nyulat dolgoznak fel. 2018-ban a kereslet növekedésével a felvásárlási árak élősúly kilogrammonként 40-60 Ft-tal, 510-540 Ft-ra nőttek.
Hazánk a mai napig az egyik legnagyobb nyúlhús exportőr Európában, a friss magyar nyúlhús kedvelt termék a gyors szállítás, a kiváló minőség és a rugalmasság okán. Magyar nyúlhús kerül többek között Németország, Svájc, Olaszország, Spanyolország, Románia, Hollandia hűtőpultjaira és éttermi hálózatába.
Miért egészséges a nyúlhús?
A nyúlhús kedvező beltartalmának köszönhetően könnyen beilleszthető a modern étrendekbe. Más, népszerű húsfélékkel összehasonlítva a nyúlhúsnak a legalacsonyabb a koleszterintartalma és igen zsírszegény is. Emellett könnyen emészthető fehérjéket tartalmaz nagy mennyiségben, ezért diétás étrenden élők, kisgyermekek és idősek számára kiemelten ajánlott.
A nyúlhús kifejezetten „könnyű” húsnak minősül. Fehérjetartalma magas (17-20%), zsírtartalma alacsony (6,5-8%) és könnyen emészthető.
Kapcsolódó cikkeink
Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust
Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az…
Tovább olvasom >Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak
Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >Az euróövezetben lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >